Avram Grant szerint a Portsmouth hiába próbál mindent megtenni, hogy enyhítse gondjait, a Premier League testülete mindig keresztülhúzza a számításait.
A Pompey olyan rossz anyagi helyzetben van, hogy csődeljárást kért maga ellen, ami miatt kilenc pontot levontak tőle. A gárdát így 14 pont választja el a bennmaradást érő 17. helytől.
A kék mezeseket problémáik miatt októberben eltiltották az átigazolásoktól. A tilalmat csak a januári átigazolási időszak utolsó napjaiban oldotta fel a Premier League.
Grant szerint ez az egyik fő oka annak, hogy a dél-angol klub ilyen rosszul áll a tabellán.
“Mindössze 13-14 egészséges játékosunk van, holnap pedig bajnokit kell játszanunk. Ez sem nekünk, sem a Premier League-nek nem túl jó. Most annak a tilalomnak a levét isszuk, amivel a téli átigazolási időszakban sújtottak minket” – mondta a korábbi Chelsea-mester.
“Azok az emberek, akik rákényszerítettek minket, hogy ilyen kevés játékossal fejezzük be a szezont, mostanra valószínűleg rájöttek, hogy hibáztak.”
“Ez meg fog látszani a holnapi teljesítményünkön is, így nem vehetjük fel a versenyt a Tottenhammel.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2010 március, 26