A WBA elleni, szombati győzelem után a MU feljött a 6. helyre, viszont a legjobb 4et célozza meg.
David Moyes csapata a Liverpoollal és a Cityvel is találkozik márciusban,és az Olympiakos ellen is le akarják majd dolgozni 2 gólos hátrányukat.
Mata, aki januárban jött a Chelseatől, szerint a csapat lendületben maradhat a győzelem után.
“Ez létfontosságú lehet számunkra, és hogy őszinte legyek, bizakodó vagyok,”idézte a MUTV.
“Bízok a többiekben, de van még mit tegyünk.
“Meg kell nyerjünk minden meccset a bajnokság végéig, és ebben a hónapban is ezt kell tegyük.
“Nagyok ellen játszunk majd, mint a Liverpool, vagy a City, és megpróbáljuk a lehető legtöbb pontot elhozni.”
Forrás:www.goal.com
Témakör:
Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2014 március, 9
- McLeish beletörődött Hart elvesztésébe
- Williams egy erős befejezést akar a Swanseatől!
- Adebayor: “Válaszút elé érkeztünk”
- Benitez: “Torres nélkül is nyerhetünk”
- De Guzman a bajnokságban akar javítani!
- Wenger: Az Arsenal szurkolók több igazolásra is számíthatnak!
- Mata: A MU bajnoki címéért harcolok majd!
- Rooney gólzáporra számít
- Hangeland hosszabbított a Fulhammel!
- Herd kihagyja a szezon többi részét!