A hétközi fordulóban sok érdekes meccset játszottak, és 1 meccs kivételével mindegyiken volt találat.
Crystal Palace-West Ham 1-0
A rosszabb formában levő csapatok meccsét a Palace Chamakh góljával húzta be. Az egykori Arsenal csatár még a 41.percben talált be Bannan passzából. A meccsen ezen kívül nem esett több gól, bár helyzet volt mindkét oldalon a viszonylagosan kiegyenlített meccsen. Pulis első győzelmével a csapat a 19. helyen áll, míg a West Ham épp a vonal felett van.
Arsenal-Hull 2-0
Az Arsenal esélyesként lépett pályára, és mindkét félidő 2.percében betalált: a 2.percben Bendtner talált be a bajnokságban idén először, Jenkinson passzából, míg a 47.percben Özil talált be Ramsey passzából.
Az Arsenal egyértelműen irányította a meccset, amelyet végül meg is nyert, így maradtak 4 pontos előnnyel az 1.helyen, míg a Hull a 12. helyen áll.
Liverpool-Norwich 5-1
A Pool Sturridge nélkül is tudott most nyerni, köszönhetően a nagyszerű formában levő Suareznek. Az urug 4 gólt szerzett, egymás után, a 15., 29., 35., és 74. percben. Ezután Johnson tudott szépíteni Redmond passzából, viszont a meccsen már gólpasszt is adó Sterling a 88. percben talált be.
A Pool így simán nyert, és a 4.helyen áll, 27 ponttal, míg a Norwich a 16.helyen áll jelenleg.
Manchester United-Everton 0-1
A forduló leginkább várt meccsén a MU Oviedo 86.percben szerzett góljával kapott ki, amelyhez a passzot Lukakutól kapta. A belgának több helyzete is volt, de végül csak a gólpassz maradt neki. A MU valamivel jobbnak tűnt, kapufát is lőtt, viszont csak nem tudott betalálni.
A csapat szurkolói már Moyes fejét kérik, aki szerint a csapat most már sorozatban kell hozza a győzelmeket, hogyha jó eredményt akar a szezon végén.
Az Everton ugyanúgy 27 pontos, mint a Pool, és az 5 helyről várja a folytatást.
Southampton-Aston Villa 2-3
Jó meccset játszott egymással a két csapat. Az egyre inkább visszaeső szentek a 15. percben kerültek hátrányba, Agbonlahor gólja révén. A 2. félidőben viszont Rodriguez gyorsan egyenlített. Erre a 64.percben Kozak válaszolt, de 5 perc múlva egy másik Serie-A-t megjárt játékos, Osvaldo egyenlített ki. A meccsen a vezetést mindig megszerző Villa végül a győzelmet is megszerezte, mivel az első gólpasszt adó Delph gólt is szerzett, Agbonlahor passzából, a 80.percben,
A szentek a vereséggel már csak a 8.helyen állnak, míg a Villa a 10.helyről várja a folytatást.
Stoke-Cardiff 0-0
A forduló egyetlen gól nélküli meccsét a Stoke és a Cardiff vívta.
A meccs viszonylag kiegyenlített volt, mivel a labdatartás 53-47 volt mindössze a Stoke javára, és a kaput eltaláló lövésekben sem volt nagy a különbség. Talán egy picivel jobb volt a Stoke, viszont az eredményjelzőn ez nem mutatkozott meg, így mindkét csapat 1 ponttal lett gazdagabb.
A Stoke így a 14., míg a Cardiff pont mögötte áll a tabellán, ugyancsak 14 ponttal, a 15.helyen.
Sunderland-Chelsea 3-4
A kieső helyen álló fekete macskák nagy meccset játszottak a Chelsea ellen, győzniük viszont nem sikerült.
Altidore a 14.percben nyitott, de Lampard 3 perc múlva egyenlített, Hazard passzából. Hazard a 36.percben betalált, és szünetben is már a vendégek vezettek.
O’Shea az 50.percben egyenlített megint, de Hazard 12 perc múlva megint gólt szerzett, Lampard passzából. Bardsley 84.percben szerzett öngóljával már simán vezetett a Chelsea, de ugyanez a Chelsea megint betalált, ezúttal már a jó kapuba, több gól viszont nem született már a mérkőzésen.
A fordulóban ez a meccs hozta a legtöbb gólt, 7et.
A Chelsea a 2.helyen áll a győzelem után, míg a Sunderland visszaesett az utolsó helyre.
Swansea-Newcastle 3-0
A forduló egyik meglepetése a Newcastle idegenbeli veresége volt a kicsivel rosszabb formában levő Swansea ellen.
3 kaput eltaláló lövés, 3 gól a hattyúk mérlege: Dyer nyitott az 1.félidő hosszabbításában.
Debuchy öngólja révén a 67.percben már 2-vel ment a hazai csapat, hogy a 82.ben Shelvey gólja tegye kiütésessé a győzelmet.
A jó formában levő NUFC a vereség után a 7.helyen áll, míg a Swansea 11.
Fulham-Tottenham 1-2
A Fulham új edzővel a padon sem törte meg a rossz sorozatot, és vereséget szenvedett a Spurstől.
Szünetben még 0-0 volt a mérkőzés, viszont az 56.percben a hazaiak megszerezték a hőn áhított vezetést: Dejagah az elvágyódó Berbatov passzát váltotta gólra.
A 73.percben viszont Chiriches egyenlített: szöglet után hozzá került a labda, és a román védő távolról lőtt gyönyörű gólt, amely egyébként az első bajnoki gólja volt a védőnek.
A 82.percben Walker passzából Holtby szerezte meg a vezetést a Spurs számára, amely a meccs végéig ki is tartott.
A Fulham így maradt a vonal alatt, míg a Spurs feljött a 6.helyre, és a BL helyektől már csak 3 pontra van a csapat, bár az Arsenal már 10 pontra van tőlük.
WBA-Manchester City 2-3
A WBA hazai pályán valamelyest esélyesebbként lépett pályára, mivel a City elég bizonytalan volt eddig idegenben.
Az első félidőben nagyszerűen játszott a City, amely Agüero és Yaya Touré révén már 2 góllal ment a szünetben. Később Yaya Touré duplázott 11-esből, és nem sokan gondolták volna, hogy nem lesz ilyen sima a vége.
Pantilimon ugyanis szerencsétlen szögből szerzett gólt, mivel kiugrott egy beadásnál, amit nem kapott el, viszont a labda a kapura lövésnél olyan szerencsétlenül pattant meg a lábán, hogy az a hálóban kötött ki. A 94.percben Anichebe talált be, Vydra passzából. Az egyenlítés nem jött össze, viszont legalább jó meccset hozott a találkozó. Kíváncsian várom azt, hogy a tavaly a Watfordnál 22 gólt szerző cseh támadó mennyire fog majd jól játszani a mostani gólpassz után, mivel gólt még nem tudott szerezni, viszont talán a gólpassz felpörgeti egy kicsit őt. Fiatal még a támadó, így bőven van lehetősége a jobb szereplésre. A Championship egy más szint volt, viszont lehet annyi erő benne, hogy a Premier Leagueben is jó játékos lehessen.
Gera Zoltán is pályára lépett, csereként a 64.percben, Morrison helyére.
A City így a 3.helyen áll a forduló után, míg a WBA a 13.helyen áll most.
Témakör:
Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2013 december, 5
- Premier League-30.forduló-Összefoglaló!
- Premier League-21.forduló-Összefoglaló!
- Premier League-28.forduló-Összefoglaló!
- Premier League-33.forduló-Összefoglaló!
- Premier League-31.forduló-Összefoglaló!
- Premier League-24.forduló-Összefoglaló!
- Premier League-22.forduló-Összefoglaló!
- Premier League-28.forduló-Összefoglaló!+Ligakupa
- Premier League-25.forduló-Összefoglaló!
- Premier League-32.forduló!-Összefoglaló!