Alan Pardew úgy említette a Newcastle meccsét a QPR ellen, mint amit mindenképpen meg kell nyerniük.
A Newcastlenek elég forró szezonja van, mivel csak 2 pont választja el a kiesőzónától, ahonnan vendégül látják majd Harry Redknapp csapatát.
“ Ez egy olyan nap lesz, amikor mindenképp nyerni kell”, mondta a Shields Gazettenek.
“A riporterek általában kötelező győzelemről beszélnek, de ez most az. Ezt kell tennünk.”
A szarkák elmúlt 7 meccsükből 6ot vesztettek el, de az 51 éves szakember csak a következő meccs 3 pontjára gondol: “Mindig a következő meccsre kell gondolni.
“ Még a Fulham elleni (2-1es vereség) sem volt fontos-elmúlt. Ez ellen már semmit nem lehet tenni. Csak a következő meccsért tudsz tenni valamit.
“ Már csak erre gondolok, és ez nem jöhet túl korán.”
Pardew sürgette a szurkolókat, hogy álljanak szombaton a csapat mellé, elismerve, hogy most őket nyomja az esélyesség terhe.
“Nagy nyomás alatt vagyunk ezen a héten,” mondta a Newcastle vezetőedzője.
“ A QPR-tól vereségre várnak, így felszabadultan játszhatnak.
“ Nem úgy mint mi, mivel mi hatalmas nyomás alatt játszunk. Fel kell legyünk készülve. A mi oldalunk jó kell legyen, bármi is történik-még ha a QPR 2-0ra vezet is.”
Forrás: www.soccerway.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2012 december, 20
- Pardew elismeri, hogy a Newcastle nyomás alatt van !
- Pardew a veszélyes Newcastle miatt figyelmeztet!
- Tiote győzni akar a QPR ellen!
- Pardew szerint büntetni kellene Fergusont!
- Simpson kiesett a harcból!
- A Newcastle megegyezett a Lyonnal Gomisról!
- Premier League-20.forduló-Beharangozó!
- Pardew megvédi a Newcastle transzferpolitikáját!
- Kompany üdvözli a nagy győzelmet!
- McClaren tagadja, hogy a Newcastlehöz menne!