Az Everton új, 2013-ig szóló szerződést adott csapatkapitányának, Phil Neville-nek.
A 34 éves játékos korábbi szerződése a mostani szezon végén lejárt volna, ezért a Stolverkosok egy évvel megtoldották azt.
A középpályás 2005-ben, a Manchester Unitedtől igazolt a kék mezesekhez, ahol azóta alapemberré vált, és a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.
“Nagyon büszke vagyok, hogy szerződést hosszabbíthattam, ez a csapat sosem hagyott még cserben. A következő két évben mindent meg fogok tenni, hogy minél jobb eredményeket érjünk el” – mondta Neville.
“Az új szerződésem lejártakor 36 éves leszek, de remélem még azután is focizhatok. Persze az a legfontosabb, hogy most játsszak jól.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2011 augusztus, 21
- Neville: “A válogatottbeli szereplés csak időpocsékolás volt”
- Ancelotti: “A BL a legfontosabb”
- Neville kész a visszatérésre
- Cech vádlisérülést szenvedett
- Macheda új szerződést kapott
- Zuiverloon Spanyolországba igazolt
- Henderson: “Jobban is tudok játszani”
- Hosszabbított Hodgson
- A ‘Pool azt kapta, amit megérdemelt
- Neville: “Nem érünk rá bánkódni”