• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Wenger nem sieti el a játékosvásárlást


    Arsene Wenger szerint könnyen elképzelhető, hogy több hét is eltelik még, mire megkezdi az erősítéseket az Arsenal.

    Az Ágyúsok szurkolói egyre türelmetlenebbek, amiért a csapat 2005 óta nem nyert semmit, és mindannyian szeretnék, ha a csapat jelentősen megerősödne a nyári átigazolási időszakban.

    Egyelőre Gervinho és Alex Oxlade-Chamberlain leigazolása tűnik valószínűnek, de ez a két transzfer valószínűnek édeskevésnek bizonyulna, ha Cesc Fabregas, Samir Nasri és Gael Clichy is távozna az Emiratesből.

    Wenger azonban nem siet el semmit, szerinte az átigazolási piac július második felében lesz a legaktívabb, és ő is akkor készül új játékosokat igazolni.

    “Jelenleg kivárnak a csapatok, mindenki a másiktól várja az első lépést. Senki nem fog igazán nagyot igazolni július végéig, augusztus elejéig” – kezdte a francia.

    “Mi is akkor mérjük majd fel az erőviszonyokat, akkor fogunk új játékosok szerződtetésével próbálkozni. Jelenleg tehát nem vagyunk túl aktívak az átigazolási piacon, de rengeteget telefonálok más klubokhoz a játékosaik után érdeklődve.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 2

    Cimke:

    Cech örül az új edzőnek


    Petr Cech úgy véli, a Chelsea ismét visszatérhet a sikerek útjára Andé Villas-Boas irányítása alatt.

    Az előző mester, Carlo Ancelotti első szezonjában duplázott a Kékekkel, a 2010/11-es kiírásban azonban semmit nem nyert, így mennie kellett.

    Helyére a mindössze 33 éves Villas-Boas érkezett, akit a világ egyik legtehetségesebb fiatal edzőjeként tartanak számon, ami nem is csoda, hiszen a bajnokságot és az Európa-ligát is megnyerte a Portóval az előző szezonban.

    “Mióta elkezdett edzősködni, bármit csinált, jó döntésnek bizonyult, és sikerrel zárult. Éppen ezért gondolom, hogy jó döntés volt a szerződtetése, remélem, ezt az eredményeink is alátámasztják majd” – mondta a londoniak kapusa, Petr Cech.

    “Megvannak az adottságai hozzá, hogy sikeres legyen, és dolgozott is már itt pár éve másodedzőként, így jól ismeri a Chelsea-t és a Premier League-et. Persze azóta sokat változott a csapat, de ez akkor is előny a számára, nem kell a nulláról kezdenie az ismerkedést.”

    “Örülök, hogy egy ilyen fiatal és tehetséges menedzserrel vágunk neki az új szezonnak, remélem, vele ismét komoly sikereket érünk majd el.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 2

    Cimke:

    Tovább tart a huzavona Yobo körül


    Az Everton és a Fenetbahce továbbra sem tudott megegyezni egymással Joseph Yobo vételáráról.

    A nigériai válogatott védő az előző szezont kölcsönben a török óriásnál töltötte, az isztambuliak marasztalják, és ő is szívesen folytatná náluk a pályafutását, de ennek egyelőre pénzügyi akadályai vannak.

    A liverpooliak a hírek szerint 6 millió fontot kérnének a 30 éves játékosért, de a Fener ennek csak körülbelül a felét lenne hajlandó kifizetni.

    Yobo korábbi válogatottbeli csapattársa, Okechukwu Uche szerint itt lenne az ideje, hogy a két klub végre dűlőre jusson.

    “Joseph nem tudja élvezni a szabadságát, mivel továbbra sem tudni, hogy lesz a következő szezonban” – mondta Uche.

    “Remek szezonja volt a Fenerbahcnél, és a vezetőség is azt szeretné, ha maradna. Legjobb lenne minél előbb tisztázni a pénzügyi kérdéseket, mivel csak egy elégedett és boldog játékos nyújt jó teljesítményt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 2

    Cimke:

    Gera: “Nagyon örülök, hogy visszatérhetek”


    Bár néhány formaság még hátra van, Gera Zoltán már biztosan a West Bromwich Albion játékosa lesz. A magyar futballista nagyon boldog, hogy ismét a birminghamieknél játszhat.

    Eddig a középpályás és ügynöke is titkolózott, de nyílt titok volt, hogy Gera visszakerül első angliai klubjához, a West Bromhoz.

    A Fulhamtől ingyen távozó játékos érkezését ugyan még nem jelentették be hivatalosan a birminghami klubnál, a hírek szerint a felek tegnap már mindenben megegyeztek.

    Ezt a feltételezést erősíti az is, hogy a WBA-szurkolók körében csak Mágikus Magyarnak becézett Zoli a Birmingham Mailnek nyilatkozva elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy visszatérhet a The Hawthornsbe.

    “Nagyra becsülöm Roy Hodgsont. Ő az egyik legjobb szakember, akivel valaha együtt dolgoztam. Boldog vagyok, hogy ismét vele dolgozhatok, és az is nagy öröm számomra, hogy visszatérek a West Bromba, abba a klubba, amelyben angliai karrierem elindult”– mondta a 32 éves Gera Zoltán.

    Forrás: NSO.hu




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 2

    Cimke:

    Jól halad Gerrard felépülése


    A Liverpool menedzsere, Kenny Dalglish elárulta, Steven Gerrard gyógyulása remek ütemben halad, és a szezonkezdése akár teljesen fel is épülhet.

    A Vörösök csapatkapitánya utoljára március 6-án lépett pályára, amikor csapata 3-1-es győzelmet aratott legnagyobb riválisa, a Manchester United fölött.

    Vissza-visszatérő lágyéksérülése azóta is kínozza, de Dalglish szerint egyre jobb állapotba kerül, és talán már a Premier League első fordulójában, a Sunderland ellen újra játszhat.

    “Hétfőn kezdjük meg a felkészülést, akkor fog igazából kiderülni, hogy ki milyen állapotban van. Egyelőre úgy tűnik, Steven számára minden a lehető legjobban alakul, ezért bizakodóak vagyunk” – mondta az egykori legendás játékos.

    “Megérdemelné, hogy végre a sérüléseket illetően is szerencséje legyen. Nem fogjuk siettetni, egyszerűen csak örülünk, hogy jól alakulnak számára a dolgok.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 2

    Cimke:

    Keane a Boltonhoz kerülhet


    A Bolton Wanderers hamarosan ajánlatot tehet a Tottenham Hotspur mellőzött csatáráért, Robbie Keane-ért.

    A fehér mezesek új csatárokat keresnek, miután Daniel Sturridge visszatért a Chelsea-hez kölcsönszerződése lejárta után, Johan Elmander pedig a Galatasarayhoz igazolt.

    Keane Harry Redknapp irányítása alatt alaposan lecsúszott a ranglétrán, az előző szezon második felét kölcsönben töltötte a West Hamnél, de ő sem tudta megakadályozni, hogy a londoniak kiessenek a Premier League-ből.

    Mivel már csak egy év van hátra a szerződéséből, áron alul meg lehet szerezni, és a Bolton a hírek szerint éppen erre készül.

    Az is elképzelhető azonban, hogy éppen a Spurs ajánlja fel az ír csatárt a Wanderersnek egy Gary Cahillért tett ajánlat részeként.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 2

    Cimke: ,

    Barca-játékos a Swansea-ban?


    A Swansea City állítólag élénken érdeklődik a Barcelona B gólzsákja, Jonathan Soriano iránt.

    A 25 éves játékos az előző idényben 32 gólt szerzett, ezzel gólkirály lett a spanyol másodosztályban. A felnőtt csapatnál ennek ellenére nem számolnak vele, és a hírek szerint 1 millió fontért már hajlandóak lennének eladni.

    Úgy tudni, a csatár játékát nagyon kedveli a Swansea mestere, Brendan Rodgers. A walesi klub elnöke, Huw Jenkins utalásokat tett rá, hogy tárgyalnak a játékossal, és már a megegyezés sincs messze.

    “Hamarosan találkozom egy játékos ügynökével, aki tökéletes erősítés lenne a Swansea City számára. Néhány napon belül megegyezhetünk vele, nagyon reméljük, hogy sikeresen zárul az üzlet” – mondta Jenkins.

    Amikor az újságírók rákérdeztek, hogy Sorianóról van-e szó, így válaszolt: “Azt hiszen Brendan nagyon kedveli őt, és úgy tudom, még senki más nem tett ajánlatot érte ezen a nyáron.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 2

    Cimke:

    Hulk a Portónál marad


    Bár több csapattal, köztük angolokkal is szóba hozták, az FC Porto támadója, Hulk nem akar csapatot váltani ezen a nyáron.

    Többek között az AC Milan, a Manchester United és a Manchester City is élénken érdeklődik a brazil csatár iránt, aki az előző idényben 26 mérkőzésen 23-szor zörgette meg az ellenfelek hálóját.

    Májusban új, 2016-ig szóló szerződést írt alá a Portóval. A hírek szerint 87 millió font a kivásárlási ára, ami meglehetősen valószínűtlenné teszi az átigazolását, pár hete mégis úgy nyilatkozott, egy jó ajánlat esetén talán távozna.

    Mostanra megváltozott a véleménye, elmondása szerint szeretne Portugáliában maradni.

    “Hogy elhagyom-e a Portót? Nem, még öt évig köt ide szerződés, én ide tartozom” – mondta a 24 éves játékos.

    Hulk neve a Chelsea-vel kapcsolatban is felmerült, amikor André Villas-Boas oda szerződött, de erre csak ennyit mondott: “Sok szerencsét kívánok neki, kivéve, ha összekerülünk velük a BL-ben.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 1

    Cimke: , ,

    A Swansea kölcsönvette Caulkert


    A Premier League-újonc Swansea City egy évre kölcsönvette a Tottenham Hotspur tehetséges védőjét, Steven Caulkert.

    A 19 éves bekk korábban a Yeovil Townnál és a Bristol Citynél is szerepelt kölcsönben, mindkét klubnál elégedettek voltak vele. A frissen feljutott walesiek úgy érzik, az ő hátsó alakzatuknak is a segítségére lehet a következő szezonban.

    Az angol U21-es válogatott játékos a jövő héten érkezik majd meg a Hattyúkhoz, a szerződését is akkor írja majd alá.

    “Az utóbbi hetekben nagyon közel álltunk a megállapodáshoz, nemrég, egy Premier League-találkozón, Darlingtonban találkoztam a Tottenham elnökével, Daniel Levyvel, akivel hosszasan beszélgettünk Stevenről” – mondta a Swansea elnöke, Huw Jenkins.

    “Nagyon örülünk, hogy mostanra minden sikerült megegyeznünk a Tottenhammel és a játékossal, biztos vagyok benne, hogy hasznos tagja lesz a keretnek.”

    “Steven egy fiatal, fejlődésben lévő játékos, remek adottságokkal. Már nagyon várja, hogy a Premier League-ben is bizonyíthasson. Nálunk erre meglesz a lehetősége.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 1

    Cimke: ,

    Gera nagy valószínűséggel visszatér a WBA-hoz


    Gera Zoltán ügynöke, Vladan Filipovics egyelőre titkolózik, de úgy tudni, a magyar játékos már akár ma aláírhat a West Bromwich Albionnal.

    A középpályás ingyen igazolhatóvá vált, miután lejárt a szerződése a Fulhammel az idény végén.

    Több olyan hír is megjelent, hogy külföldön próbálna szerencsét, egy meg nem nevezett olasz klub érdeklődik is iránta, de továbbra is korábbi klubja, a West Brom tűnik a legesélyesebbnek a szerződtetésére.

    A korábbi Fradi-játékos ügynöke, Vladan Filipovics egyelőre semmi konkrétumot nem hajlandó elárulni, de annyit elmondott, bármelyik pillanatban megköttethet az üzlet.

    “Olyan fázisban tartanak az egyeztetések, amikor Zoltán akármelyik pillanatban aláírhat egy csapathoz” – mondta Filipovics.

    “Ez megtörténhet akár ma, holnap vagy a jövő héten, de nem titok, hogy már nagyon közel vagyunk a megegyezéshez.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 1

    Cimke: