• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Tévez menni akar – már megint


    Az argentin válogatott csatár, Carlos Tévez ismét úgy nyilatkozott, hogy szeretné elhagyni a Manchester Cityt ezen a nyáron.

    A kék mezesek csapatkapitánya tegnap este egy rövid közleményben tudatta csapata vezetőivel, hogy szeretne távozni, hogy több időt tölthessen két lányával, Katie-vel és Florenciával.

    A manchesteri vezetők egyelőre nem reagáltak a játékos levelére, és egyelőre tárgyalni sem nagyon tudnak vele, hiszen ő is tagja a Copa Américán szereplő argentin válogatottnak.

    “Nagyon sajnálom, de arról kell tájékoztatnom a Manchester City vezetőségét, hogy szeretném elhagyni a klubot” – kezdte Tévez.

    “Szeretném, ha mindenki tudná, hogy nagyon tisztelem a csapatot, a szurkolókat és a tulajdonost, Manszúr sejket. Végig jól bántak velem. Remélem, az emberek megértik, hogy nagyon nehéz volt számomra az utóbbi egy év a családom nélkül.”

    “Elmondhatatlanul nehéz volt a lányaim, Katie és Florencia nélkül élni Manchesterben. Mindent értük teszek, róluk szól az életem. Muszáj közelebb lennem hozzájuk, hogy több időt tölthessünk együtt.”

    “Büszke vagyok, hogy csapatkapitányként BL-induláshoz és FA Kupa-győzelemhez segíthettem a Cityt, remélem, a szurkolók is úgy látják, hogy mindent beleadtam. Bízom benne, hogy én is aktív részese voltam a csapat fejlődésének, a jelenlegi vezetőséggel biztosan sikeres időszak elé néznek.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 5

    Cimke:

    A Blackpool 9 milliót akar Adamért


    Egyes hírek szerint a Blackpool csak 9 millió fontért lenne hajlandó megválni a Liverpool egyik legfőbb átigazolási célpontjától, Charlie Adamtől.

    A Vörösök már hosszú ideje érdeklődnek a középpályás iránt, januárban állítólag több ajánlatot is tettek, de a Mandarinok mindegyikre nemet mondtak.

    Rajtuk kívül az Aston Villa és a Tottenham Hotspur is örülne, ha a soraiban tudhatná a korábbi Rangers-játékost.

    A Premier League-ből kiesett blackpooliak beletörődtek, hogy a nyár folyamán valószínűleg elvesztik Adamet, de nem fogják olcsón odaadni senkinek, a hírek szerint 9 millió fontot kérnek érte.

    A Liverpool ekkora összeget nem adna a 25 éves játékosért, de napokon belül egy az eddigieknél nagyobb ajánlattal állnak majd elő.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 5

    Cimke: ,

    Clichy a Man Cityben folytatja


    A Manchester City sikeresen leigazolta Gael Clichyt az Arsenaltól. A kék mezesek a hírek szerint 7 millió fontot fizettek a védőért.

    A játékos ma reggel egy manchesteri magánkórházban átesett a szükséges orvosi vizsgálatokon, majd miután mindent rendben találtak, aláírta négy évre szóló szerződését a Cityvel.

    Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger szerette volna megtartani a francia bekket, de miután jelezte, hogy nem kívánja meghosszabbítani jövőre lejáró kontraktusát, a londoniak kénytelenek voltak eladni, mielőtt ingyen távozna.

    “Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagyszerű csapathoz igazolhattam. Remélem, én is fontos tagja leszek ennek a remek keretnek, ami véleményem szerint egyre jobb és jobb lesz” – mondta Clichy.

    “Úgy érzem, ezzel a csapattal bármit elérhetünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 4

    Cimke: ,

    Al-Habszit leigazolta a Wigan


    A Wigan Athletic hosszas huzavona után végre megszerezte a Bolton Wanderers kapusát, Ali al-Habszit.

    Az ománi válogatott portás az előző szezont a kék-fehéreknél töltötte kölcsönben, akik már a szezon során jelezték, hogy szeretnék véglegesíteni a szerződését.

    Al-Habszi hajlott is a maradásra, de a két klub mindeddig nem tudott megegyezni a vételáráról. A Wigan vezetői mostanra belátták, hogy csak úgy járhatnak sikerrel, ha hajlandóak kifizetni a Wanderers által kért 4 millió fontot, így az üzlet végre létrejöhetett.

    A 29 éves kapus 2006 és 2011 között mindössze 10 bajnokin védhette a Bolton kapuját, a Laticsnél mindössze egy idény alatt háromszor ennyi játéklehetőség jutott neki, 33 Premier League-mérkőzésen kapott lehetőséget Roberto Martínezéknél.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 4

    Cimke: ,

    Egyelőre nincs ajánlat Cahillért


    Bár több csapat is jelezte érdeklődését a Bolton Wanderers védője, Gary Cahill iránt, ezidáig egyikük sem tett ajánlatot érte.

    A 25 éves bekket leggyakrabban az Arsenallal hozzák szóba. A londoniaknak valóban szükségük lenne legalább egy új védőre, főleg most, hogy Gael Clichy már fél lábbal a Manchester Cityben van.

    A Bolton menedzsere, Owen Coyle azonban elmondta, eddig sem az Ágyúsok, sem a többi állítólagos érdeklődő nem tett hivatalos ajánlatot a játékosért.

    “Én végig nagyon nyitott voltam, többször elmondtam, hogy hajlandó lennék elengedni Garyt egy nagyobb klubhoz, de eddig egyelten ajánlat sem érkezett iránta. Amíg ez így van, addig Gary a Bolton játékosa marad” – mondta Coyle.

    “Szinte minden nap más pletyka jelenik meg vele kapcsolatban, nem lennék meglepve, ha már elege lenne ebből az egészből.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 4

    Cimke: ,

    A Newcastle ajánlatot tett Erdincért


    Egy francia rádió szerint a Newcastle United 7,5 millió eurós ajánlatot tett a Paris Saint-Germain játékosáért, Mevlut Erdincért.

    A török játékos 2009-ben a Sochaux-tól igazolt a párizsiakhoz, ahol azóta rendszeresen játéklehetőséghez is jut.

    A csatár felkeltette a Newcastle figyelmét, és a fekete-fehérek a hírek szerint már tettek is érte egy hivatalos, 7,5 millió euróról szóló ajánlatot.

    Válaszra azonban csak azután számíthatnak, hogy a Parc des Princes-ben hivatalosan is kinevezték sportigazgatóval Leonardót, amire szerdán kerül majd sor.

    Úgy tudni, a 24 éves futballista szívesen kipróbálná magát a Premier League-ben, így valószínűleg örömmel veszi a Szarkák érdeklődését.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 4

    Cimke:

    Dudek visszatérhet Angliába


    A Leeds United menedzsere, Simon Grayson megerősítette a híreket, miszerint csapata érdeklődik az egykori Liverpool-kapus, Jerzy Dudek iránt.

    Grayson nemrég ingyen leigazolta Paul Rachubkát a Blackpooltól, de szeretne még egy kapust szerezni, miután Kasper Schmeichel a Leicester Cityhez szerződött.

    A veterán lengyel, Dudek neve is felmerült az Elland Roadon, Rachubkához hasonlóan ő is ingyen igazolható lenne, hiszen lejárt a szerződése a Real Madriddal.

    A Leeds mestere elárulta, valóban érdeklődnek a 38 éves hálóőr iránt, de rajta kívül más átigazolási célpontjai is vannak a klubnak.

    “Dudek is egyike annak a féltucat játékosnak, aki iránt érdeklődünk. Van kettő-három, akiket nagyon jó lenne megszerezni, és mindent meg is fogunk tenni, hogy ez sikerüljön” – mondta Grayson.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 4

    Cimke:

    Savic már a Cityé?


    A Manchester City menedzsere, Roberto Mancini szerint csapatát már csak egy hajszál választja el attól, hogy hivatalosan is leigazolja Stefan Savicot a Partizan Belgrádtól.

    A Kékek a 2010/11-es idény vége óta dolgoznak azon, hogy leigazolják a montenegrói játékost, akit Európa szerte nagy érdeklődés övez.

    Úgy tűnik, ahogy arra számítani lehetett, a a 20 éves védő a Cityben folytatja majd a pályafutását. Ezt támasztják alá Mancini szavai is, aki szerint már csak néhány apróság van hátra az üzlet ténylege megkötéséig.

    Az olaszt az Arsenal sztárjáról, Samir Nasriról is megkérdezték, elmondása szerint a franciát illetően még nem ilyen fényes a helyzet.

    “Akár azt is mondhatnám, Stefan Savic szinte már a mi játékosunk, de Nasri ügyében még messzebb van a megegyezés” – mondta a korábbi Inter-edző.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 3

    Cimke:

    Ilunga visszavágyik a PL-be


    A West Ham United védője, Hérita Ilunga szeretne a következő szezonban is a Premier League-ben játszani. Egy biztos: kérője akad bőven.

    A kongói válogatott játékos 2009-ben a Toulouse-tól igazolt a londoniakhoz. Jelenlegi szerződéséből még két év van hátra.

    Könnyen lehet, hogy Ilunga is azok között a játékosok között lesz, akik a Premier Leauge-ből való kiesés után elhagyják a West Hamet, hiszen több angol és francia élvonalbeli klub is keresi.

    A Queens Park Rangers, a Wolverhampton Wanderers, a Norwich City, az Everton, a Rennes és korábbi csapata, a Toulouse is érdeklődik iránta, ő pedig elmondása szerint szívesen játszana ismét a legmagasabb szinten.

    “Én is figyelem a rólam szóló híreket, találgatásokat. Egyelőre senkivel nem egyeztem meg, de szeretnék az élvonalban maradni” – mondta a 29 éves bekk.

    “A West Ham egy barátságos csapat, szeretek itt lenni, de a fociban soha nem lehet tudni, mi történik a következő pillanatban.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    A City Eto’óra cserélte volna Tévezt


    A Manchester City az Internazionalénak adta volna Carlos Tévezt Samuel Eto’óért cserébe, de az olasz klub nem ment bele az üzletbe.

    Az argentin játékos többször panaszkodott, hogy nem szeretne tovább Angliában maradni, az előző szezon során még egy átigazolási kérelmet is benyújtott a klub vezetőinek.

    Ezt később ugyan visszavonta, de jövője azóta is erősen kérdéses. A City nem szeretne gólerős csatár nélkül maradni, így megpróbálták elcserélni a dél-amerikait Eto’óra, aki nemrég elmondta, szívesen játszana a Premier League-ben.

    Az üzletből azonban az Inter tiltakozása miatt nem lett semmi, és most már a manchesteriek menedzsere, Roberto Mancini is arra számít, hogy Tévez a City of Manchester Stadiumban marad.

    “Tévez maradni fog, ő egy fantasztikus játékos. Valóban terveztük, hogy odaadjuk az Internek Eto’óért cserébe, de ők nem akartak belemenni az üzletbe” – mondta Mancini.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 3

    Cimke: