• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Fabregas nem vesz részt az Ázsiai túrán


    Cesc Fabregas izomsérülés miatt nem utazott el az Arsenal játékosaival Ázsiába.

    A londoniak csapatkapitánya, akit ezen a nyáron is fáradhatatlanul ostromol a Barcelona, az előző idény végén sérült meg, így nem utazhatott el Kuala Lumpurba és Kínába, ahol csapata több felkészülési meccset is játszik majd.

    “Fabregas nem utazik velünk, mert még mindig nem épült fel teljesen izomsérüléséből. Londonban marad, és ott folytatja az edzéseket” – mondta Arsene Wenger.

    “Elnézést kérek az ázsiai szurkolóinktól, amiért nem utazhatok el. Nemrég értem haza Indonéziából, így pontosan tudom, milyen szenvedélyes drukkereink vannak arrafelé. Igyekszem minél hamarabb felépülni” – írta Fabregas a Twitteren.

    Samir Nasri, akinek a jövőjével kapcsolatban szintén rengeteg pletyka kering, a tervek szerint elutazott a csapattal, csakúgy, mint az olyan fiatal tehetségek, mint Mijacsi Rio, Carl Jenkinson és Emmanuel Frimpong.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 9

    Cimke:

    Védővel erősített a Blackpool


    A Premier League-ből kiesett Blackpool ingyen leigazolta a Barnsley tapasztalt hátvédjét, Matt Hillt.

    A 30 esztendős bekk szerződése a szezon végén lejárt a csapattal, így ingyen igazolhatóvá vált. A Blackpool egyéves kontraktust adott neki.

    “Nagyon izgatott vagyok, örülök, hogy szerződést kötöttem a csapattal” – mondta a korábban a Bristol Cityben és a Preston North Endben is megforduló Hill.

    “A családom szempontjából is jó döntés volt, hiszen közel lakom, nem kell sokat utazgatnom. Már alig várom, hogy elkezdhessem a munkát, remélem, értékes tagja leszek a keretnek.”

    “A menedzser régebben megpróbált már leigazolni, amikor még a QPR-nál dolgozott. Akkor különböző okok miatt nem jött létre az üzlet, de örülök, hogy most vele dolgozhatok, nagyon lelkiismeretes, ha fociról van szó.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 9

    Cimke: ,

    A Stoke közeledik Cole megszerzéséhez


    Bár Carlton Cole a West Ham Uniteddel kezdte meg a felkészülést a következő szezonra, lehetséges, hogy az idény rajtjakor már a Stoke City játékosa lesz.

    A 27 éves játékos is elutazott edzőtáborozni Svájcba a londoniakkal, csakúgy, mint angol válogatottbeli csapattársai, Scott Parker és Robert Green, akiket szintén a lehetséges távozók között emlegetnek a WHU kiesése óta.

    A volt Chelsea-csatár legkomolyabb kérőjének a Stoke tűnik. A piros-fehérek a múlt héten már tettek egy 3 millió fontos ajánlatot, amit a West Ham visszautasított. Tony Pulisék a hírek szerint egy új, 4,5 milliós ajánlatra készül, később ez az összeg különböző záradékoknak és bónuszoknak köszönhetően akár 6 millióig is emelkedhet.

    A Queens Park Rangers állítólag szintén szívesen látná Cole-t, így egyre valószínűbb, hogy ő lesz a következő elismert csatár, aki a Newcastle-höz szerződő Demba Ba után távozik az Upton Parkból.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 9

    Cimke: ,

    Az Evertonnak és az Arsenalnak is kellene Rodallega


    Hugo Rodallega elmondta, az Arsenal és az Everton is szeretné leigazolni, de csapatára, a Wigan Athleticre bízza a végső döntést.

    A kolumbiai játékos jelenleg az Argentínában zajló Copa Américán szerepel. Elmondása szerint több jó nevű klub is érdeklődik iránta, de nem lenne csalódott, ha a Laticsnél kellene maradnia.

    Spanyolországból a Villarreal és a Sevilla, Angliából pedig az Everton és az Arsenal igazolná le. Örül neki, hogy jó teljesítménye miatt többen is felfigyeltek rá, de klubjára hagyja a döntést, hogy eladják-e.

    “Az Arsenal jelezte, hogy érdeklődik irántam, aminek örülök, mert nagyon kedvelem azt a csapatot. Rajtuk kívül az Everton, a Villarreal és a Sevilla is szeretne megszerezni” – mondta Rodallega.

    “Sok találgatás jelent már meg a jövőmmel kapcsolatban, de egyelőre a Wigan játékosa vagyok. Nemrég egy évvel megtoldottam a szerződésemet, nem fogok neheztelni a csapatra, ha eladnak, ha nem.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 9

    Cimke: , ,

    Lonergan az Evertonhoz kerülhet


    A Preston North End kapusa, Andy Lonergan az Evertonhoz igazolhat, miután nem sikerült megegyeznie a Leeds Uniteddel.

    Ahogy korábban beszámoltunk róla, az angol hálóőr tárgyalásokat folytatott a yorkshire-iekkel, de kevesellte a felajánlott fizetést, így inkább visszatért a PNE-hez.

    Könnyen lehet azonban, hogy a 27 éves játékost a League One-ból egyenesen a Premier League-be kerül, a hírek szerint ugyanis az Everton is érdeklődik iránta.

    Lonergan tavaly egy ideig együtt edzett a liverpooli klubbal, és a csapat menedzsere, David Moyes is nagyon kedveli a korábbi U21-es válogatott kapust, akit még a Preston menedzsereként ismert meg.

    A kék mezeseknek valóban szükségük lehet egy új kapusra, hiszen Iain Turner ingyen távozott, és a szlovák Ján Mucha is menne, mivel kevés lehetőséget kapott az előző idényben.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 8

    Cimke: ,

    Nem tett ajánlatot Mottának az Arsenal


    Thiago Motta ügynöke elmondta, ügyfele szeretne az Internazionalénál maradni, de azt tagadja, hogy nemet mondott egy Arsenaltól érkező ajánlatra.

    Olasz újsághírek szerint az Ágyúsok élénken érdeklődnek a 28 éves középpályás iránt. Egyes hírek szerint a londoniak tettek egy ajánlatot, melyet az Inter elfogadott, így közvetlenül a játékossal is beszélhettek, aki azonban nemet mondott.

    Motta ügynöke, Daniele Canovi szerint viszont ebből egy szó sem igaz.

    “Egyáltalán nem igaz, hogy a játékosom ajánlatot kapott az Arsenaltól, amit elutasított. Az viszont igaz, hogy Motta szeretne az Internél maradni, és ha Gian Piero Gasperini igényt tart rá, a következő szezonban is a fekete-kék mezt viseli majd” – nyilatkozta Canovi.

    Motta 2009-ben érkezett a San Siróba a Genoától, és ő is hozzájárult ahhoz, hogy első szezonjában csapata megnyerte a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját is.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 8

    Cimke:

    Megműtötték Gerát, a WBA egyelőre vár


    A West Bromwich Albion elismerte, hogy tárgyal Gera Zoltánnal, de a magyar középpályás csak akkor kap szerződést, ha jó ütemben halad a felépülése.

    A korábbi Fradi-játékos nem épült fel teljesen a Fulhamnél elszenvedett bokasérüléséből, derült ki a WBA-nál elvégzett orvosi vizsgálatok után.

    A magyar válogatott játékost tegnap megoperálták. A birminghami klub amivel csak tudja, segíteni fogja felépülése során, és ha minden rendben lesz, le is igazolják.

    “A médiában megjelent találgatásokra válaszul a West Bromwich Albion elismeri, hogy tárgyalásokat folytatott korábbi játékosával, Gera Zoltánnal és ügynökével” – olvasható a klub honlapján.

    “A játékost tegnap megműtötték, egy még az előző szezonban szerzett sérülése miatt. A WBA végig figyelemmel követi, és segíti majd a felépülését. Ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, szerződést fogunk adni neki.”

    “Gera a következő szezon első három meccsén nem léphet majd pályára, mivel az utolsó bajnoki mérkőzésén piros lapot kapott.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 8

    Cimke:

    Pastore a Chelsea-ben vagy a Realban köthet ki


    A Palermo elnöke, Maurizio Zamparini szerint Javier Pastore távozni fog, és a dolgok jelen állása szerint a Real Madridot vagy a Chelsea-t választja majd.

    A fent említett két csapaton kívül az újonnan meggazdagodott Málaga, a Manchester United és a Manchester City is érdeklődik az argentin sztár iránt.

    Egyes hírek szerint a Napoli is a kérők között van, de Zamparini úgy véli,Pastore külföldön próbál majd szerencsét, és jelenleg a Kékek, valamint a madridiak vezetik a leigazolásáért folytatott versenyfutást.

    “Jelenleg úgy néz ki, hogy Pastore külföldre fog igazolni, és a Real Madridnak, valamint a Chelsea-nek van a legnagyobb esélye a megszerzésére” – mondta Zamparini.

    “Más hírrel nem szolgálhatok, továbbra is ugyanazok a csapatok érdeklődnek iránta.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 8

    Cimke:

    Lonergan nem tudott megegyezni a Leedsszel


    Andy Lonergan visszatért a Preston North Endhez, miután a Leeds United nem lett volna hajlandó elég magas fizetést adni neki.

    A fehér mezesek nemrég 200 ezer fontos ajánlatot tettek a 27 éves kapusért, amit a harmadosztályba csúszott Preston el is fogadott.

    A korábbi angol U21-es válogatott játékos ezután elutazott Yorkshire-be, hogy megbeszélje a klub vezetőivel, milyen szerződést szeretne.

    Megegyeznie azonban nem sikerült a csapattal, nagy valószínűséggel a felkínált fizetést kevesellte, ezért mondott nemet a Unitednek.

    A Leeds ingyen megvált Shane Higgstől, és első számú kapusát, Kasper Schmeichelt is eladta a Leicester Citynek. Azóta megszerezték Paul Rachubkát ingyen a Blackpooltól, de szeretnének még legalább egy tapasztalt hálóőrt igazolni.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, League One (harmadosztály) és lejjebb, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 8

    Cimke: ,

    Még mindig nem áll le a Sunderland


    A Sunderland ingyen megszerezte a Blackpool középpályását, David Vaughant. A játékos hároméves szerződést kapott új klubjától.

    A 28 éves játékost a West Bromwich Albion is szerette volna megszerezni, de ő a Fekete Macskákat választotta. Ezzel ő lett a csapat harmadik szerzeménye 24 órán belül, összességében pedig már ő a kilencedik új játékos a Stadium of Lightban ezen a nyáron.

    Vaughannek is nagy szerepe volt abban, hogy a Blackpool 2010-ben feljutott a Premier League-be, és az előző idényben is jól szerepelt, így nem meglepő, hogy Charlie Adam után őt is elvitte egy élvonalbeli csapat.

    “David remek teljesítményt nyújtott a szezon során, ellenünk mindkét meccsen nagyon jól játszott, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy több Premier League-csapat is érdeklődött iránta” – mondta a sunderlandiek menedzsere, Steve Bruce.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 8

    Cimke: ,