A Premier League-újonc Swansea City egy évre kölcsönvette a Tottenham Hotspur tehetséges védőjét, Steven Caulkert.
A 19 éves bekk korábban a Yeovil Townnál és a Bristol Citynél is szerepelt kölcsönben, mindkét klubnál elégedettek voltak vele. A frissen feljutott walesiek úgy érzik, az ő hátsó alakzatuknak is a segítségére lehet a következő szezonban.
Az angol U21-es válogatott játékos a jövő héten érkezik majd meg a Hattyúkhoz, a szerződését is akkor írja majd alá.
“Az utóbbi hetekben nagyon közel álltunk a megállapodáshoz, nemrég, egy Premier League-találkozón, Darlingtonban találkoztam a Tottenham elnökével, Daniel Levyvel, akivel hosszasan beszélgettünk Stevenről” – mondta a Swansea elnöke, Huw Jenkins.
“Nagyon örülünk, hogy mostanra minden sikerült megegyeznünk a Tottenhammel és a játékossal, biztos vagyok benne, hogy hasznos tagja lesz a keretnek.”
“Steven egy fiatal, fejlődésben lévő játékos, remek adottságokkal. Már nagyon várja, hogy a Premier League-ben is bizonyíthasson. Nálunk erre meglesz a lehetősége.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Átigazolások, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2011 július, 1
- A Swansea költekezni fog!
- Barca-játékos a Swansea-ban?
- A Swansea nem engedi könnyen Boddét
- A Spurs elnöke megfenyegette Modricot?
- A Swansea érdeklődik Ince iránt!
- A Swansea a Napolival tárgyal Michu eladásáról!
- Modric is elutazott a Spursszel Dél-Afrikába
- A harmadosztályból igazolt a Norwich
- A Spursnél szóba sem kerülhet Modric távozása
- Nagy az érdeklődés Pienaar iránt