Harry Redknapp szerint a Tottenham Hotspurnek pokolian nehéz lenne az első négyben végezni jövőre, ha idén kvalifikálnák magukat az Európa Ligába.
A londoniak az előzetes elvárásokhoz képest nagyszerű szezont futottak a Bajnokok Ligájában, és a negyeddöntőig jutottak, de a bajnokság jelenlegi állása szerint nagyon valószínű, hogy a következő kiírásban nem lesznek ott.
Az Európa Ligában való részvételt azonban még kivívhatják, de ennek Redknapp nem túlzottan örülne. Szerinte így túl sok meccset kellene játszania csapatának a következő szezonban, ami a BL-kvalifikációtól vonná el az erőt.
“Megerőltető lenne minden csütörtökön és vasárnap tétmeccset játszani, pedig ha bejutunk, nem akarjuk majd feladni, és minél előbb kiesni, mivel az EL-nek is megvan a maga presztízse” – mondta Redknapp.
“Tavaly úgy értünk el BL-indulást érő helyezést, hogy nem kellett közben a nemzetközi porondon is megállnunk a helyünket. Ez nagy könnyebbség volt, ezért is örültem volna, ha a Manchester City minél tovább bent marad idén az Európa Ligában.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2011 május, 6
- Rodgers a következő szintre akar lépni!
- Huddlestone műtét elé néz
- A City leigazolta Barryt
- Lehetséges machesteri derby az elődöntőben!
- Forró éjszaka várható Londonban
- A Spurs is beszáll a versenybe?
- Wright-Phillips kihagyja a szezon további részét!
- Barry távozhat a Villától
- Redknapp reménykedik Becks megszerzésében
- Redknapp: “Tartanak tőlünk”