• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Fergie-nek még mindig fáj a BL-zakó



    Sir Alex Ferguson úgy érzi, a Manchester Unitednek nincs oka szégyenkeznie a szezon során nyújtott teljesítménye miatt, egyedül az bántja, hogy csapata nincs ott a BL döntőjében.

    A United mindössze egy ponttal végzett a második helyen a bajnok Chelsea mögött, és nem zárta trófea nélkül az idényt, hiszen begyűjtötte a Ligakupát, így Fergusonnak valóban nincs oka ostoroznia magát vagy csapatát.

    Bár még nem kezdődött meg az átigazolási időszak, a Vörös Ördögök máris megszerezték Chris Smallingot és Javier Hernándezt, így elmondható, hogy a csapat a játékospiacon is ügyesen mozog.

    Az egyetlen, ami Fergusont dühíti, hogy a manchesteriek helyett a Bayern München jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába.

    “A BL-ből való kiesés okozta egyértelműen a legnagyobb csalódást ebben a szezonban. Nekünk kellene pályára lépnünk Madridban az Inter ellen, mert mi voltunk a jobbak” – mondta a skót mester.

    “Attól függ, hogy sikerként vagy csalódásként fogod fel a szezont, hogy a jó vagy a rossz pillanatkora koncentrálsz-e inkább. Ez pont ugyanolyan helyzet, mint amikor azt kell eldönteni, hogy a pohár félig üres vagy félig tele van.”

    “Menedzserként az is a feladataim közé tartozik, hogy leüljek és összegezzek. Vajon mindig jól állítottam össze a csapatot? Elég erős kerettel dolgozom?”

    “A legfontosabb, hogy összegyűjtsük a jó pillanatokat és erőt merítsünk belőlünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: