• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Mancini: “Igazságos eredmény”



    Roberto Mancini úgy gondolja, csapata, a Manchester City megérdemelten szerzett egy pontot az Arsenal elleni bajnokin.

    A City 0-0-s döntetlent játszott a londoniakkal, ami nem rossz eredmény annak fényében, hogy a jelenleg a negyedik helyen álló Tottenham Hotspur 3-1-re kikapott a Manchester Unitedtől.

    “Nem döntetlenre játszottunk, soha nem kérném ilyesmire a csapatomat. Az Arsenal jobban futballozott az első félidőben, többet birtokolták a labdát” – mondta Mancini a meccs utáni interjújában.

    “Nagyon jól védekeztünk és a második félidőben sokat javult a játékunk, azt hiszem, igazságos eredmény született. Még három meccs van hátra, melyeknek nagyon fontos szerepük lesz a negyedik hely megszerzése szempontjából.”

    Ezután az Ágyúsok mestere, Arsene Wenger is elmondta a véleményét a meccsről: “Nem vagyok hozzászokva az ilyen mérkőzésekhez. Nagyon kevés helyzetet tudtunk kialakítani, mert a Man City nem is akart támadni, csak a védekezésre figyelt.”

    “Nem fogunk hátradőlve lazítani a hátralévő bajnokikon, mert amíg van rá matematikai esély, hogy nem indulhatunk a BL-ben, addig nem szabad megnyugodnunk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: