Martin Petrov úgy érzi, a Manchester Citytől nemrég kirúgott Mark Hughes nem bánt megfelelően vele.
A bolgár játékos tegnap, a Stoke City ellen megszerezte a szezonbeli negyedik gólját, ezzel 2-0-s győzelemhez segítve a Cityt.
Ez a siker sokat javított a manchesteriek önbizalmán és az új mester, Roberto Mancini is elmondhatja magáról, hogy tökéletes rajtot vett a kék mezeseknél.
Az utóbbi napokban több City-játékos is elmondta, mennyire örül az olasz mester kinevezésének. Petrov azonban panaszos hangon nyilatkozott, mert szerinte Hughes túl keveset játszatta.
“Nem ez a megfelelő idő arra, hogy mindent elmondjak” – mondta a középpályás.
“Túl sok dolog történt velem az elmúlt hat hónapban. Megígérem, hogy valamikor a jövőben mindenről be fogok számolni. Nem tenne jót az új mesterünknek, ha most kitálalnék, de annyit szeretnék elárulni, hogy a korábbi edző nem bánt jól velem.”
“Én egy egyszerű labdarúgó vagyok, nem tehetek mást, minthogy keményen dolgozom a pályán. Remélem a mostani gólom után nem kerülök a kispadra, mert ebben a szezonban eddig mindig ez történt.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2009 december, 27
- O’Neill új szerződést adna Petrovnak
- A nem boldog Yaya elhagyhatja a Cityt!
- Petrov februárig nem játszhat
- A Kékek elengednék Bridge-et
- Nincs garancia a legjobbak megszerzésére
- Buzsáky megharcol a helyéért
- Butland visszautasította a Cityt és a Chelseat!
- Robinho: “Nincs semmi bajom Hughes-zal”
- A WHU is vinné Caicedót
- Hughes nem fogja elengedni Irelandet