• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Johnsonra “csak” öt hét pihenő vár



    Andrew Johnson sérülése nem olyan komoly, ahogy azt a Fulham vezetői gondolták, így akár öt héten belül visszatérhet a pályára a csatár.

    Andrew JohnsonA 28 éves játékos csütörtökön, az Amkar Perm elleni Európa-liga-selejtezőn szenvedett vállsérülést, amikor összeütközött az ellenfél védőjével, Dimitrij Belorukovval.

    A londoniak mestere, Roy Hodgson attól tartott, hogy komoly baj történt és akár nyolc hétig is nélkülöznie kell majd a Crystal Palace-t és az Evertont is megjárt támadót.

    A Fulham orvosai szerint azonban Johnson már két héten belül megkezdheti az edzéseket és öt hét múlva akár úja játszhat.

    “A kulcscsontja körüli ínszalagok szakadtak el” – kezdte Hodgson.

    “Úgy gondolom, a következő két vagy három hét során újra edzésbe állhat. Ezután megpróbáljuk olyan hamar játékra alkalmas állapotba hozni, ahogy csak lehet-“

    “Bízott benne, hogy mégsem olyan súlyos baj, mint először hittük és nem kell nyolc hétig lábadoznia. Igaza lett, de így sem számíthatunk rá egy jó ideig.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Európa-liga, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: