• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Salgado a Rovershez került



    A Blackburn Rovers leigazolta a korábbi spanyol válogatott védőt, Michel Salgadót. A veterán játékos két éves szerződést írt alá az angolokkal.

    Michel SalgadoA 33 éves bekk szerződését  hónap elején bontotta fel a Real Madrid közös megegyezés alapján. Azóta több klub is megpróbálta szerződtetni.

    A Santiago Bernabeuban eltöltött ideje alatt kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját és négyszer a bajnoki címet.

    Salgado már nagyon várja, hogy bizonyíthasson új csapatában. Átigazolása utáni nyilatkozatában elárulta, hogy öt éve is lehetősége lett volna rá, hogy Angliába szerződjön.

    “Annak idején a Chelsea szeretett volna leigazolni, de végül nem köttetett meg az üzlet. Egyáltalán nem bántam, hiszen így a Real Madridnál maradhattam” – mondta az 53-szoros válogatott bekk.

    “Imádom a klubot, hiszen tíz évet töltöttem ott. Nem hiszem, hogy valaha el tudnám felejteni őket. Büszke vagyok, hogy ott játszhattam.”

    “Szeretném jól érezni magam a Premier League-ben az elkövetkezendő két szezonban. Ez a világ egyik legjobb bajnoksága.”

    “Nemcsak a futballról, a nagyszerű meccsekről és az utánozhatatlan hangulatról van szó. Az ittlét remek tapasztalat lesz nekem, a feleségemnek és a gyerekeimnek. Egy nagyszerű klubhoz kerültem.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: