• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Wenger: “Nem lehet leírni minket”



    Arsene Wenger szerint az Arsenal csattanós választ adott az őket gyengének tartó kritikusoknak az Everton elleni 6-1-es győzelemmel.

    Gólöröm Fabregas második találata utánAz Ágyúsok Liverpoolban ütötték ki a Stolverkosokat. Denílson szerezte meg a vezetést, majd az új szerzemény, Thomas Vermaelen is beköszönt. William Gallas fejes gólját és Fabregas-dupla követte, végül pedig a csereként beállt Eduardo is eredményes volt. A kék mezesek szépítő gólját Louis Saha szerezte.

    Az Everton utoljára 1958-ban szenvedett ilyen súlyos vereséget hazai pályán. Az eredmény magát Wngert is meglepte.

    “Nem gondoltam volna, hogy ekkora győzelmet fogunk aratni a Goodison Parkban. Az Everton nem tudott akkora ellenállást kifejteni, amivel általában szembe kell néznünk. Talán a válogatott meccsek miatt nem tudtak kellőképpen felkészülni” – mondta a francia mester.

    “A játékosaim nagyszerűen megértették egymást a pályán, remek volt a csapatszellem, ennek köszönhető, hogy nyertünk.”

    “Két klasszis játékos hagyott el minket a Manchester City kedvéért, de akik nálunk maradtak bebizonyították, hogy ők is elég jók.”

    “Sokan leírtak minket, de nem az a fontos, hogy ki mit mond, hanem, hogy mit mutatunk a pályán. Hirtelen esélytelenekből favoritokká váltunk.”

    “A bajnokság kezdete előtt sokszor hallottuk, hogy nincs meg a keretünk a bajnoki cím megszerzéséhez. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a kritikusainknak nem volt igazuk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: