Sébastien Bassong bemutatkozása remekül sikerült a Tottenham Hotspurben, hiszen hátvéd létére győztes gólt szerzett a Liverpool ellen.
A 2-1-es végeredménnyel záruló mérkőzésen Benoit Assou-Ekotto szerzett vezetést a londoniaknak, majd Steven Gerrard büntetőből egyenlített.
Körülbelül egy órányi játék után szabadrúgáshoz jutott a Tottenham, Luka Modric beívelt labdáját a Newcastle Unitedtől igazolt Bassong fejelte Pepe Reina kapujába.
“Ennél jobb bemutatkozást el sem tudnék képzelni. Ez volt az első meccsen a Spurs színeiben, nagyon boldog vagyok, hogy győztes találattal tettem emlékezetessé” – mondta a kameruni bekk.
“Nagyon jót tett az önbizalmunknak, hogy megnyertük az első bajnokinkat. Az egész csapaton érezhető a boldogság.”
“Ledley King nagyon megkönnyítette a dolgomat, hiszen végig beszél hozzám, mindenben segített. Nem volt más dolgom, csak követnem kellett az utasításait.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2009 augusztus, 16
- SWP-nek jótt tett, hogy kimaradt a válogatottból
- Kane nagyszerűen érzi magát!
- Song:Visszatérhetek még az Arsenalba!
- Diarra hamarosan a Spursé lehet
- Rövid összefoglalók a mai meccsekről
- Jones: “Csodás csapat a United!”
- Bale jövedelmező TV-s szerződést írt alá!
- Mido a Wiganhez igazolhat
- A MU tehetségét akarja a Bolton
- Zaki otthon érzi magát a Wigannél