Sir Alex Ferguson biztos benne, hogy a következő szezon végén is a Manchester United, a Liverpool, a Chelsea és az Arsenal áll majd a tabella első négy helyén.
A skót stratéga szerint a Manchester City hiába adott ki rengeteg pénzt új játékosokra, továbbra is a “Big Four” dominál majd Angliában.
“Bármelyik csapatnak nagyon nehéz lenne betörni az elő négy hely valamelyikére, hiszen az ott tanyázó csapatok rendkívül kiegyensúlyozottak” – mondta Fergie.
“Az utóbbi néhány évben ezek a csapatok rendszeres résztvevői voltak a Bajnokok Ligája elődöntőjének, döntőjének. Ez sokat elmond az erejükről.”
“Sokan beszélnek arról, hogy Európában visszaveszi majd a hatalmat a Real Madrid és a Barcelona, de én ebben nem vagyok biztos.”
“A Liverpoollal, az Arsenallal és a Chelsea-vel együtt mi is érdeklődve figyeljük, hogy mi van készülőben a Citynél. Szinte minden nap szóba hozzák őket valamelyik világsztárral.”
“A nagy négyes tagjai közül senki nem költekezett, leginkább csak eladtunk játékosokat.”
A manchesteri kékek nyár eleje óta olyan játékosokkal erősítetek, mint Kolo Touré, Emmanuel Adebayor, Gareth Barry, Carlos Tévez és Roque Santa Cruz
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2009 augusztus, 8
- Benítez kemény szezonra számít
- Jenas célja a válogatott
- Wenger szerint Cesc visszatér!
- Megson szerint nyílt lesz a küzdelem
- Beckford a PL-be kerülhet
- Ferguson angol fölényt vár
- Hart egyelőre csak a Stoke-ra koncentrál
- Robinho jövőre a bajnoki címért küzdene
- Johnson üdvözli Di Canio érkezését!
- Drogba: “A Premier League sokat erősödött”