A Tottenham Hotspur menedzsere, Harry Redknapp megerősítette azokat a híreket, melyek szerint őt is érdekli Peter Crouch.
Az már szinte biztosra vehető, hogy az angol válogatott támadó elhagyja a Portsmouth-t, csak azt nem lehet tudni, hogy hol folytatja a pályafutását.
Az eddigiek során a Sunderland és a Fulham tűnt a két legkomolyabb érdeklődőnek, a Fekete Macskák már le is ültek tárgyalni a játékossal.
Olyan találgatások is napvilágot láttak, hogy Crouch a Tottenhamet is érdekli, amit most maga Redknapp is megerősített.
“Szeretem Peter játékát, több csapatomhoz ig leigazoltam, szerintem a legjobb csatárok közé tartozik” – mondta a korábbi Portsmouth-mester.
“Elképzelhető, hogy megpróbáljuk majd leigazolni, de egyelőre csendben várjuk, hogy miként alakulnak körülötte dolgok.”
“Úgy tűnik, a Portsmouth szeretne megválni tőle, már ajánlatokat is fogadtak el érte, ha valóban el akarják adni, mi is megpróbálkozunk majd a megszerzésével.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Átigazolások, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2009 július, 18
- Redknapp: “Crouch marad, és kész!”
- A Pompey közelebb került Crouch-hoz
- A Pompey igent mondott a Spursnek
- A Wolfsburg érdeklődik Crouch iránt
- Csatárt keres a Pompey
- Primus biztos Crouch érkezésében
- Crouch mellett Yossit is vinné Redknapp
- Redknapp szereti Motta játékát
- Benitez szerint Crouch veszélyes lesz
- Crouch tárgyal a Sunderlanddel