Michael Owen sok szurkoló nagy meglepetésére a Manchester Unitedhez igazolt. A csatár két évre írt alá az Old Traffordon.
A korábbi Liverpool- és Real Madrid-játékos több komoly vizsgálaton is átesett tegnap a manchesterieknél, akik mindent rendben találtak nála.
A Newcastle Unitedtől ingyen távozó Owen már nagyon várja, hogy elkezdhesse a munkát új csapatában.
“Épp elkezdtem tárgyalni néhány érdeklődő csapattal, mikor Sir Alex felhívott és megkért, hogy reggelizzek vele. Evés közben elmondta, hogy szeretne leigazolni” – mondta a 29 éves egykori aranylabdás.
“Egy pillanatig sem gondolkodtam, rögtön igent mondtam. Ez egy hatalmas lehetőség, amit meg is fogok becsülni. Abból a szempontból is szerencsés vagyok, hogy a válogatottból ismerek már néhány játékost.”
“Tavaly sajnos nem vehettem részt a felkészülési időszakon, most viszont itt leszek Carringtonban már az első perctől kezdve. Szeretném megköszönni Sir Alexnek ezt a nagyszerű lehetőséget és ígérem, hogy a pályán bebizonyítom, jó döntés volt engem ide hozni.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)
Dátum: 2009 július, 4
- Ronaldo: “Otthon érzem magam”
- Rodwell semmi pénzért nem távozna
- Owen: “Meg tudom menteni a csapatot”
- Owen szeretne végre bajnok lenni
- Martínez ködösít
- A Perth Glory érdeklődik Owen iránt!
- Blake: “Nemcsak a túlélés a cél”
- Kinnear szerint sokakat érdekel Owen
- Harewood örömmel menne a Tigrisekhez
- Fabregas: Hazard a Chelsea Messije!