• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Ashton a Stoke első számú célpontja


    A Stoke City készen áll, hogy megkezdje az erősítést, elsőként egy csatárral, Dean Ashtonnal szeretnék bővíteni a keretüket.

    Dean AshtonA piros-fehérek az átigazolási időszak eddigi részében nem tűntek túl aktívnak, de Tony Pulis elmopndása szerint már több játékossal is kapcsolatba léptek.

    A mester minden egyes poszton szeretné ütőképesebbé tenni csapatát, de leginkább támadókat igazolna.

    A szezon vége előtt a Stoke Peter Crouchról is kérdezősködött a Portsmouth-nál és a Premier League-be visszavágyó Djibril Cisséért is tettek már ajánlatot.

    A West Ham United nemrég kijelentette, szeretne megválni Ashtontól, aki a hírek szerint a Fazekasok legfőbb célpontjává lépett elő.

    A vételárral és a játékos fizetésével nem lenne gondja a Citynek, az egyetlen akadályt az orvosi vizsgálatok jelenthetik, a 25 éves csatár ugyanis rendkívül gyakran sérült.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 24

    Zokora mégis a Sunderlandben köthet ki


    A Tottenham Hotspur középpályása, Didier Zokora szívesen kipróbálná magát a Sunderlandben ügynöke állítása szerint.

    Didier ZokoraKorábban úgy lehetett tudni, hogy az afrikai játékos Spanyolországba vágyik, és a Fekete Macskákat csak utolsó lehetőségként választaná.

    Mostanra azonban Steve Bruce-ék lettek az első számú esélyesek a megszerzésére. A Tottenham egy körülbelül 10 millió fontos összegért hajlandó lenne elengedni a középpályást.

    Zokora azután vált mellőzötté a White Hart Lane-en, hogy a Spurs leigazolta Wilson Palaciost a Wigan Athletictől.

    “Didier szeretne a Premier League-ben maradni. Érdekes és új kihívás lenne a számára, ha Franciaország és London után Sunderlandben is kipróbálhatná magát” – mondta Zokora ügynöke, Rachel Anderson.

    “Elképesztő az a szenvedély, ami ott körülveszi a focit, minden játékos értékes tapasztalatokat szerezhetne, ha ott játszana. Meglepő lenne a számomra, ha nem fogadna el egy onnan érkező ajánlatot, de természetesen ez a csapatokon is múlik.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 24

    Benítez: “Johnson megérte az árát”


    A Liverpool menedzsere, Rafa Benítez szerint Glen Johnson be fogja bizonyítani, hogy megérte a vártnál többet fizetni érte a Portsmouth-nak.

    Glen JohnsonA korábbi West Ham-játékos árában tegnap egyezett meg a Pompey és a Pool, így az átigazoláshoz már csak annyi hiányzik, hogy Johnson aláírja a szerződését.

    Úgy tudni, a Vörösök által fizetendő 17 millió fontnak csak egy részét fogja megkapni a Portsmouth, mivel a kikötővárosiak Peter Crouch leigazolása óta tartoznak a Mersey-partiaknak.

    Johnsont a Chelsea is szerette volna leigazolni, ezért kellett Benítezéknek az előzetes várakozásokhoz képest többet fizetniük érte. A spanyol mester szerint csapata így is jó üzletett kötött.

    “Néha többet kell költened a tervezettnél. A Premier League-ben senki nem tartozhat az elitbe, ha nem költekezik” – mondta Benítez.

    “Szerettünk volna egy kiváló képességű játékost igazolni. A Bajnokok Ligája új szabályai miatt arra is oda kellett figyelni, hogy lehetőleg brit legyen.”

    “Glen mindkét kritériumnak megfelel.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 23

    Santa Cruz mostantól a City játékosa


    Miután tegnap átesett az orvosi vizsgálatokon, Roque Santa Cruz 17 millió font ellenében a Manchester Cityhez igazolt.

    Roque Santa CruzA vizsgálatok hosszabbra nyúltak a szokásosnál, mivel Mark Hughesék szerettek volna megbizonyosodni róla, hogy a paraguayi teljesen felépült térdsérüléséből, ami az előző szezonban jelentősen hátráltatta.

    Santa Cruz, akit egy éve folyamatosan próbált megszerezni a City, a második nyári érkező a kék mezeseknél Gareth Barry után, akiért 12 milliót fizettek az Aston Villának.

    Egy paraguayi rádiónak nyilatkozva a játékos édesapja, Aproniano Santa Cruz elárulta, fia öt évre kötelezte el magát a manchesteriekhez,

    “Azzal, hogy aláírta a felkínált szerződést, kijelenthetjük, hogy Roque a Manchester City játékosa, a hivatalos bemutatással azonban még néhány napig várnunk kell” – mondta az édesapa.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 23

    Maicon várja a Chelsea ajánlatát


    Maicon ügynöke elmondása szerint hajlandó lenne elhagyni az Internazionalét, ha a Chelsea valóban bejelentkezne érte.

    MaiconA brazil védőt már régóta szeretné megszerezni a Real Madrid, de a hírek szerint a Kékek is beszálltak a versengésbe, miután a Portsmouth az övék helyett a Liverpool ajánlatát fogadta el Glen Johnsonért.

    A londoniak új mestere, Carlo Ancelotti egyik legfontosabb feladatnak a védelem jobb oldalának megerősítését tartja. Maicon nagyszerű megoldást jelentene.

    A 27 éves játékosért körülbelül 25 millió fontot szeretne kapni az Inter. Ha a Chelsea hajlandó lenne kifizetni ezt az árat, Maicon nem állna a transzfer útjába.

    “Ha kapnánk egy jó ajánlatot, semmi akadálya nem lenne az üzletnek. Ez egy ilyen világ, itt mindent adnak-vesznek” – mondta a hátvéd ügynöke, Antonio Caliendo.

    “Ancelotti Maicon egyik legnagyobb tisztelője. Ügyfelem hajlandó meghallgatni az ajánlatokat, ugyanúgy, mint az Inter.”

    “Maicon remekül érzi magát Milánóban, de hosszú még az átigazolási időszak és bármi megtörténhet.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 23

    Heinze visszatérne Angliába


    A Real Madrid védője, Gabriel Heinze, akit több angol csapattal is hírbe hoztak az elmúlt időszakban, szívene játszana újra a Premier League-ben.

    Gabriel HeinzeA 31 éves bekk három szezont töltött a Manchester Unitedben, majd 2007-ben a madridiakhoz igazolt. 2010-ig szerződés köti a Blancókhoz, de elképzelhető, hogy már ezen a nyáron távozik, ha jó ajánlatot kap a szigetországból.

    Eddig a Chelsea, a Manchester City és a Tottenham Hotspur érdeklődött iránta, de most a Liverpool is belépett a kérők sorába.

    A Vörösök a közelmúltban elvesztették Sami Hyypiat, aki a Bayer Leverkusenhez igazolt, így most szeretnének legalább egy új hátvédet igazolni.

    “Nem bánnám, ha újra a Premier League-ben futballozhatnék” – kezdte az argentin játékos.

    “Odafigyelek a jövőmmel kapcsolatban megjelenő hírekre, de egyelőre a Real Madrid játékosa vagyok és ennek megfelelően kell viselkednem.”

    “Nem tudom, hogy hol fogom folytatni, de még nem is gondolkodtam el komolyabban a jövőmön.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 23

    Hamarosan két játékossal erősödhet a Birmingham


    Úgy tudni, a Birmingham City közel áll ahhoz, hogy leigazolja Barry Fergusont a Rangerstől és kölcsönvegye Joe Hartot a Manchester Citytől.

    Barry FergusonA manchesterieknél Shay Given mellett lehetetlen bekerülni a csapatba, ezért Mark Hughes szeretné egy olyan csapathoz küldeni Hartot, ahol állandóan játszhatna és így nem pazarolná el a tehetségét a kispadon.

    A Birmingham már jelezte, hogy szívesen látná a fiatal kapus a következő szezonban. Hart jelenleg Svédországban van az U21-es Eb-n, amint visszatér valószínűleg semmi akadálya nem lesz, hogy a St Andrews stadionba költözzön egy évre.

    Ami Fergusont illeti, ő a jelenleg szerint mindenképpen távozik az Ibroxból, mivel kegyvesztetté vált a Rangersnél, még a csapatkapitányi karszalagot is elvették tőle.

    A birminghami mester, Alex McLeish jól ismeri a középpályást, mivel korábban együt dolgoztak a glasgow-iaknál, és szívesen adna neki egy új esélyt a bizonyításra.

    Már folynak a tárgyalások a két klub között, így elképzelhető, hogy a City hamarosan bemutathatja a skót játékost, mint legújabb szerzeményét.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 23

    Mascherano várja a fejleményeket


    A Liverpool középpályása, Javier Mascherano nagyon örül neki, hogy a Real Madrid és a Barcelona is érdeklődik iránta és kíváncsian várja, hogy mi lesz a dologból.

    Javier MascheranoAz argentin válogatott játékost már többször szóba hozták a Barcával ezen a nyáron. Ügynöke, Walter Tamer a hírek szerint nemrég a katalán fővárosba utazott, hogy a sztárcsapat vezetőivel tárgyaljon.

    A liverpooliak mestere, Rafa Benítez természetesen szeretné megtartani a világ egyik legjobbjának tartott középpályást, Mascherano azonban egyértelmű utalásokat tett arra, hogy szívesen igazolna a La Ligába.

    “Büszke vagyok rá, hogy a Real Madrid és a Barcelona is verseng a megszerzésemért. Nagyon jó érzés, ha két ekkora csapat érdeklődik az ember iránt” – mondta a dél-amerikai.

    “Mindkét klubnak hatalmas múltja van és az egész világon ismerik őket, de a Barca talán kicsit erősebb a Realnál, ezért is nyertek meg mindent az előző idényben.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 23

    Gibson új szerződést akar


    A Manchester United középpályása, Darron Gibson szeretne egy új, hosszú távra szóló szerződést kötni csapatával.

    Darron GibsonA 21 éves játékos az előző szezonban robbant be a Vörös Ördögök első csapatába és elérte, hogy Sir Alex Ferguson a jövőben is számítson rá.

    Az ír válogatottban is sikerült állandó helyet szereznie magának és több csapat figyelmét felhívta magára.

    Leggyakrabban az Evertonnal kapcsolatban merült fel a neve, de Gibsont csak az érdekli, hogy az Old Traffordon maradhasson és továbbra is ilyen ütemben fejlődhessen.

    “A szerződésem hamarosan lejár, így remélem, hogy a hónap végére kapok másikat” – mondta az ifjú középpályás.

    “Hallottam, hogy sok csapat szeretne leigazolni, de szeretnék a Unitednél maradni, hogy meglássam, mit hoz a következő szezon. Ha úgy érzem, hogy nem tudok megfelelni az elvárásoknak, akkor majd jövőre elmegyek.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 22

    Bates kitart a Boro mellett


    A Middlesbrough ifjú tehetsége, Matthew Bates új szerződést írt alá csapatával, ezzel véget vetett a jövőjével kapcsolatos találgatásoknak.

    Matthew BatesA hátvédet a vörös mezesek kiesése után a Wigan Athletickel, a Wolverhampton Wanderersszel, a West Ham Uniteddel és a Fulhammel is szóba hozták.

    Bates azonban nem csábult el az élvonalbeli csapatok kérésére és egy 2012-ig szóló kontraktust írt alá a Boróval.

    A szurkolók számára hatalmas örömöt jelent a 22 éves játékos maradása, hiszen Gareth Southgate nemrég azt mondta, az ő megtartása az egyik kulcs a mielőbbi feljutáshoz.

    “Mindannyian nagy örülünk, hogy Matthew kitart a csapat mellet és úgy döntött, hogy velünk marad” – mondta a Middlesbrough pénzügyi igazgatója, Keith Lamb.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2009 június, 22