• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Erősítenie kell a Villának



    Graham Taylor szerint az Aston Villa csak akkor érhet el komoly eredményeket, ha igazol még néhány nagy nevű játékost.

    Martin O'NeillA birminghami csapat egykori menedzsere, Taylor szerint a Villának erősítenie kell a nyári átigazolási időszakban, mivel a kezdőcsapat állandó tagjain kívül alig-alig vannak megfelelő képességű játékosaik.

    A 2008/09.es idényben Martin O’Neill dolgozott a legkisebb kerettel, ami meg is látszott, hiszen a szezon utolsó harmadára érezhetően kifáradt a gárda.

    “Mindig azt mondtam, hogy három év után lehet igazán jól megítélni egy menedzsert. Martinnak ez volt a harmadik szezonja, így ki lehet jelenteni, hogy ez most már teljes mértékben az ő csapata, melynek ő alakította ki a keretét” – mondta Taylor.

    “Martin számára nagyon fontos lesz ez a nyár, főleg abból a szempontból, hogy kiket igazol le.”

    “Amikor a Villából mindenki egészséges, nagyon jól játszanak, de ha néhány fontos játékos kidől például sérülés miatt, akkor már nem elég erősek.”

    “A csapat 23 játékossal dolgozott az egész szezon során. Ha szeretnének bekerülni a legjobb négybe, bővebb keretre lesz szükségük. Nem vagyok híve a rotációnak, de néha szükség van rá, ezért van olyan sok játékosuk a nagy csapatoknak.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: