• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Shearer haragszik Bartonra



    Alan Shearer meg fogja büntetni Joey Bartont, aki piros lapjával nagyon nehéz helyzetbe hozta a Newcastle Unitedet a Liverpool elleni meccsen.

    Joey BartonA középpályás, aki most először volt kezdő a Szarkáknál január óta, kétlábas becsúszása után rögtön pirosat kapott a játékvezetőtől. Áldozatát, Xabi Alonsót le is kellett cserélni. A mérkőzést 3-0-ra elvesztette Shearer csapata.

    Barton három meccsre szóló eltiltást kapott, így ebben a szezonban már nem léphet pályára, amivel még nehezebbé teszi a kiesés elől menekülni próbáló klub dolgát.

    Shearer a találkozó után elmondta, játékosa megérdemelte, hogy kiállítsák és valószínűleg pénzbüntetést is ki fog róni rá.

    “Megérdemelte, hogy kiállítsák, de ezzel saját magát és a klubot is nehéz helyzetbe hozta” – mondta az egykori csatárlegenda.

    “Ennek semmi köze a balszerencséhez, a játékvezető a közelben volt és pontosan látott mindent. Semmi szükség nem volt egy ilyen kemény belépőre.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: