Carlos Tevez egy interjújában elárulta, nagy esély van rá, hogy a szezon végén távozik a Manchester Unitedtől.
Az argentin sztár két éves kölcsönszerződése nyáron lejár az Old Traffordon, a United pedig egyelőre sem egyezett meg a játékjogát birtokló szervezettel a kontraktus véglegesítéséről.
Úgy tűnik azonban, hogy Tevez nem bánná, ha távozhatna, mivelebben az idényben legfőképpen csak a kispadon ül. A korábbi West Ham-játékos legszívesebben Spanyolországban folytatná pályafutását.
“Igaz, hogy nagyon sokat ülök a padon és szeretnék többet játszani. Ha lehetőséghez jutok, mindent megteszek, hogy bizonyítsak” – mondta Tevez a madridi Cadena COPE rádiónak.
“Az is igaz, hogy jelenleg több esélyt látok arra, hogy távozok, mint arra, hogy maradok. A szurkolók nagyon szeretnek és mögöttem állnak, ezért nem szeretnék hazudni nekik.”
“Amikor a United mezét viselem, az életemet is odaadnám a csapatért a pályán. Hogy mit hoz a jövő? Még nem tudom, szeretnék kipróbálni magam a spanyol bajnokságban, de még semmi nem biztos. Egyelőre olyan csapatot sem tudnék mondani, ahol a legszívesebben játszanék.”
“A szurkolók és a nagy múlttal rendelkező Manchester United iránti tiszteletből nem szeretnék távozni, de ha a karrierem szempontjából vizsgálom a helyzetet, az lenne a legjobb, ha elmennék.”
“Állandó játéklehetőségre van szükségem, hogy a legjobbat tudjam nyújtani. Ha ezt nem kapom meg, akkor valószínűleg ez lesz az utolsó szezonom itt.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Átigazolások, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2009 május, 1
- Tevez imád az Old Traffordon játszani
- Joorabchian: “Tevez szabad préda”
- Agüero Spanyolországban maradna
- Tevez ügynöke nem tudja, mit hoz a jövő
- Adebayor visszautasította a Zenitet
- Torres otthon érzi magát
- Dawson álma a vb-szereplés
- Vidicnek esze ágában sincs elhagyni a Unitedet
- Cantona: “Ronaldo bolond, ha elmegy.”
- Ronaldo jól érzi magát a Unitednél