A Tottenham Hotspur menedzsere, Harry Redknapp szerint a Manchester United nagyon jó üzletet csinált, mikor 30 millió fontért leigazolta Rio Ferdinandot.
Redknapp a West Ham Unitednél együtt dolgozhatott Ferdinanddal. A bekkre már akkor felfigyeltek a Vörös Ördögök, mikor 17 évesen kölcsönben a Bournemouth-ban szerepelt.
Meg is próbálták leigazolni, de Redknapp ismerve a játékos képességeit nemet mondott. 2000-ben Rio mégis elhagyta a WHU-t és a Leedshez szerződött. Végül két évvel később került az Old Traffordra, körülbelül 30 millió fontért.
A jelenleg a Tottenhamnél dolgozó mester szerint az angol válogatott védő megérte az árát és ugyanolyan fontos szerepe lehet az újabb trófeák begyűjtésében, mint Cristiano Ronaldónak.
“Egyáltalán nem mindegy, hogy Rio a pályán van vagy nincs. Ugyanolyan fontos tagja a Unitednek, mint Ronaldo” – mondta Redknapp.
“Remekül feltalálja magát hátul, ezzel biztonságérzetet adva az elöl lévőknek is. Sosem bizonytalankodik, mindig irányítása alatt tudja tartani a dolgokat. Ledley King is hasonló játékstílust képvisel és korábban Alan Hansen is ilyen volt.”
“A United annak idején még a Bournemouth-tól próbálta meg leigazolni Riót. Nem tudták, hogy csak kölcsönben van ott, ezért a csapat akkori elnöke, Martin Edwards felhívta Mel Machint a Bournemouth-nál. Ő irányította át Edwardsot hozzám.”
“Én pedig mondtam neki, hogy nem adom el a játékost, még 1 millió fontért sem. Pár évvel később aztán mégis a Unitednél kötött ki és akkor már 30 millióba került, de szerintem már többszörösen bebizonyította, hogy megérte ennyiért is leigazolni.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2009 április, 25
- Modric-saga: Redknapp kinevette a Chelsea ajánlatát
- Lapszemle Angliából
- Redknapp szívesen látná a Spursnél Cole-t
- O’Neill Friedelt dicsérte
- A Rovers nem akar megválni Santa Cruztól
- Lapszemle Angliából
- Redknapp szerint Bellamy a Cityé lesz
- Ferdinand hosszabbított az MU-val
- Hughes nem adja kölcsön Bianchit
- Nem érkezett ajánlat Veloso iránt