A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson szerint csapata képes lesz ledolgozni a Derby Countyval szemben összeszedett egy gólos hátrányt a Ligakupában.
A Vörös Ördögök menedzsere szerint csapatának örülnie kell annak, hogy mindössze egyetlen gólt kapott a Pride Parkban, és nem többgólos hátrányt kell ledolgozniuk a január 20-i visszavágón.
“Az egyetlen pozitívum, hogy csak 1-0-ra kaptunk ki” – mondta letörten Sir Alex. “Azt gondolom, szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy csak egy gólt kaptunk. A kupában mindig szükség van egy kis szerencsére, ami számunkra ezúttal meg is adatott.”
“Figyelembe véve a teljesítményünket, ez egy fantasztikus eredmény. Egyszerűen nem játszottunk jól.”
“Úgy láttam, hogy kicsit túlaggódtuk a keresztjátékukat és a pontrúgásaikat. Utólag azt mondanám, hogy bepánikoltunk. Alapesetben ezzel könnyedén megbirkózunk, de most nem így történt.”
“Négy góllal is kikaphattunk volna, úgyhogy az 1-0 nagyszerű számunkra, amivel jó esélyünk lesz az Old Traffordon.”
“Minden elődöntőben abban reménykedsz, hogy az első meccsen meg tudod szerezni a győzelmet és előnybe kerülsz, de ha bármely csapatot is egygólos hátrányban várnánk az Old Traffordon, nekünk lenne a nagyobb esélyünk a továbbjutásra. Biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog.”
Forrás: ManUtdFanatics.hu
Témakör:
Egyéb kupák
Dátum: 2009 január, 8
- Az Európa Liga győzelem a siker kulcsa!
- Fergie szerint az Arsenal szerencsétlen volt
- Hiddink csapatát bírálta a vereség után
- Fergie: “Roque gólja zavart meg minket”
- Laudrup a 8.helyet célozza meg!
- Walcott: “Gervinho sztár lesz”
- Benitez fél a Rubintól!
- O’Shea öt hétre dőlt ki
- Moyes az elbizakodottság ellen figyelmeztet!
- Fergie Pakot, Wenger Szczesnyt dicsérte