A Barcelona középpályása, Alexander Hleb elmondta, nagyon szeretne együtt játszani korábbi csapattársával, Cesc Fabregasszal a Nou Campban.
A spanyol válogatott Fabregas néhány napja beszélt arról, hogy egyszer majd szeretne visszatérni a Barcához, ahhoz a klubhoz, melyet 2003-ban elhagyott az Arsenal kedvéért. Hleb már nagyon várja ezt a pillanatot.
A fehérorosz játékos háro évet töltött az Ágyúsoknál, majd ezen a nyáron úgy döntött, hogy a katalán óriásnál folytatja a pályafutását. Elmondása szerin nagyon boldog lenne, ha Fabregas is követné a példáját.
“Nagyon jól megértettük egymást a pályán, számomra ő olyan, mintha a testvérem lenne. Sokszor hívjuk egymást telefonon.” – mondta Hleb.
“Mindig mondja, hogy hiányol az Arsenalnál. Szeretném, ha ő is ide igazolna és tagja lehetne ennek a nagyszerű klubnak.”
“Minden egyes alkalommal megpróbálom rávenni, hogy igazoljon a Barcelonához, de ő mindig azt válaszolja, hogy jól érzi magát az Arsenalnál és jól kijön Arsene Wengerrel.”
“Addig fogom untatni ezzel, amíg meg nem gondolja magát. Ha végül hallgatni fog rám, biztos vagyok benne, hogy jól fogja itt érezni magát.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Átigazolások, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2008 október, 11
- Wenger szerint Cesc visszatér!
- A Chelsea leigazolta Fabregast!
- Kalou az Arsenalban?
- Fabregas a Barca kedvéért sem távozik
- Hleb boldog, hogy távozhat
- Giggs hosszabbított a Uniteddel
- Wenger: “Nasrira szép jövő vár”
- Given a Spursben?
- A WHU egy végső ajánlatra készül Johnson iránt
- Wenger szerint Cesc marad