• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Richards sérülése nem komoly



    Micah Richards elmondta, térdsérülése nem olyan komoly, mint azt először gondolták és arról is beszélt, hogy szeretne visszakerülni az angol válogatottba.

    A Manchester City védője az angol U21-es válogatott Eb-selejtezőin szerepelt volna a válogatott meccsek miatti bajnoki szünetben, de kikerült a keretből a Liverpool ellen elszenvedett sérülése után.

    Richards elmondta, sérülése nem olyan komoly, mint azt korábban gondolták, úgy tűnik, néhány nap pihenés elég lesz, hogy újra bevethető legyen.

    “Nem olyan rossz a helyzet, mint amilyenre számítottunk.” – kezdte a bekk.

    “Még egy kicsit gyulladt és meg van duzzadva a térdem, ezért az a legjobb, ha a következő néhány napban pihentetem.”

    A hátvéd ezután arról is beszélt, hogy nem örült, amiért Fabio Capello nem hívta be a nagyválogatotba, de minent meg fog tenni ennek érdekében.

    “Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam csalódott, amikor megtudtam, hogy nem számítanak rám a válogatottnál.”

    “A döntés Fabio Capellón múlik, a legtöbb, amit tehetek, ha 100%-os teljesítményt nyújtok a Citynél, remélhetőleg ez elég lesz, hogy visszakerüljek.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: