• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Ronaldónak még kell egy kis idő



    Cristiano Ronaldo állítása szerint még legalább két vagy három hétre van szüksége ahhoz, hogy ismét a lehető legjobb formába lendüljön.

    A portugál szélső a felkészülési időszak egészét és az idei szezon elejét is kihagyni kényszerült, mivel a nyáron arra a döntésre jutott, hogy megoperáltatja a már régóta rakoncátlankodó bokáját.

    A Manchester United utolsó öt mérkőzésén már Ronaldo is lehetőséghez jutott, a legutóbbi három találkozót pedig végig is játszotta, beleértve az Aalborg ellen 3-0-ra megnyert Bajnokok Ligája összecsapást is.

    A 23 éves klasszis a vártnál jobb formában tért vissza a pályára, a Middlesbrough és a Bolton ellen megnyert mérkőzéseken eredményes is tudott lenni. Cristiano szerint még pár hét kell ahhoz, hogy újra régi önmagát idézze és igazán formába lendüljön.

    “További két-három hétbe telik mire ismét 100%-ot tudok nyújtani. Nagyon jól érzem magam. Gyorsan javulok és örülök, hogy visszatérhettem.”

    “A bokám viszont még mindig nem tökéletes, ezt kissé érezni is szoktam. Az orvosok azt mondták, hogy ez teljesen normális, szóval nagyon magabiztos vagyok a jövővel kapcsolatban.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: