Marouane Fellaini reméli, hogy a lehető leghamarabb felveszi majd a Premier League ritmusát, miután klubrekordnak számító összegért az Evertonhoz igazolt.
A középpályás 15 millió font fejében hagyta el a Standard Liege-t és költözött a Goodison Parkba a nyári átigazolási időszakban.
Nagyon örül anak, hogy egy angol klubhoz igazolhatott, mivel szerinte ez az eredménye az elmúlt szezonokban végzett rendkívül kemény munkájának.
Fellaini akár már vasárnap, a Stoke City elleni bajnoki meccsen bemutatkozhat. Saját elmondása szerint már nagyon várja, hogy ilyen magas szinte játszhasson.
“Mentálisan fel voltam készülve a Standard elhagyására. Tudtam volna még fejlődni Belgiumban, de úgy éreztem, itt az idő a távozásra.” – mondta a játékos.
“Fiatal srácként arról álmodoztam, hogy profi focista leszek és a világ legjobb bajnokságaiban fogok játszani és ez a vágyam most teljesült.”
“Mindennél keményebben dolgoztam, hogy elérjem a célomat és Isten segítségével ez sikerült is.”
“Nagyon örülök ennek az átigazolásnak, de az értem fizetett összeg önmagában még semmit nem jelent, a pályán is bizonyítanom kell.”
“A Standard nem akart megválni tőlem, de az Everton ajánlata túl jó volt, hogy nemet mondjanak rá.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2008 szeptember, 10
- Fellaini: A United a legnagyobb!
- Cahill már az UEFA-kupa-meccsre gondol
- Henderson: “Jobban is tudok játszani”
- Fellaini bizonyítani akar a Unitednál!
- A MU Fellaini leigazolását fontolgatja, miután egyre kisebb az esély Fabregas leigazolására!
- Defour nyitott a váltásra
- Fellaini: A következő szezonban megmutatom mit is tudok!
- Benitez nem hosszabított
- Negredo távozik, ha nincs más megoldás
- De Gea aláírt a MU-hoz