Elképzelhető, hogy Dimitar Berbatov már ezen a héten a Manchester Unitedhez igazol, mivel a jelek szerint Tottenham Hotspur már felkészült a játékos eladására.
A 27 éves játékos nemrég kérte csapatától, hogy helyezzék átadólistára, mivel szeretne a Unitedben játszani. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy már ebben az átigazolási időszakban távozik, hiszen a Spurs mestere, Juande Ramos saját elmondása szerint azért hagyta ki a Sunderland elleni keretből, mert nem koncentrát eléggé.
Ramos attól is tart, hogy Berbatov jelenléte rossz hatással lehet az öltözői hangulatra, így a jelek szerint számára már nincs visszaút. A Tottenham két éve 10,9 millió fontot adott érte a Bayer Leverkusennek.
A londoniak most minden bizonnyal ennek körülbelül a dupláját fogják kapni a bolgár támadóért, de konkrét összegekről nem esett szó, mióta visszautasították a manchesteriek 20,5 milliós ajánlatát.
A Spurs nehéz helyzetbe kerülhet Berbatov távozása esetén, így ugyanis alig maradna bevethető csatáruk. Jermain Defoe a Portsmouth-hoz, Robbie Keane pedig a Liverpoolhoz igazolt.
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Átigazolások, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2008 augusztus, 24
- A United ajánlatra készül Berbatovért
- Ramos szerint Berbatov marad
- Berbatov közel a Unitedhez
- Ramos: “Berba nem koncentrál eléggé!”
- Ramos szerint hamarosan véget ér a Berba-ügy
- Ramos: Berbatov döntött
- Berbatovot érdekli a Milan
- Berbatov nem tárgyal a Tottenhammel
- A Spurs nem sietteti Berbatov ügyét
- A Boro pontot tenne a Downing-ügy végére