• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Robinson túllépett a múlton



    A Blackburn Rovers új kapusa, Paul Robinson elárulta, hogy már nem tart semmitől, mert sikerült maga mögött hagynia a Tottenham Hotspurnél történteket.

    A 28 éves hálóőr már várja az új kihívást, miután túlesett az első edzésen a Rovers játékosaként. A blackburniek 3,5 millió fontot fizettek a Spursnek azért, hogy öt évre megszerezzék a játékjogát.

    Robinson az elmúlt szezonban elvesztette első számú státuszát a válogatottnál és a Tottenhamnél is kegyvesztetté vált.

    “Nem hiszem, hogy lenne valami, ami ennél is jobban fájna. Így már félelem nélkül játszhatok. Mindenkinek megingott bennem a bizalma, a tavalyi formám és az egyéb körülmények nem segítettek ezen.” – mondta Robbo.

    “A történtek segítettek abban, hogy fejlődjek emberileg és játéktudásban. Minden megtörtént, megtapasztalhatam, hogy milyen megnyerni a Ligakupát és, hogy milyen öt-hat hétig a padon ülni. A válogatottal is hasonló volt a helyzet.”

    “Kész vagyok az új kezdetre és az új kihívásra. Ez az átigazolás segített bennem felélszteni a tüzet, ami tavaly hiányzott belőlem.”

    Robinson nyugodt, hiszen rengeteg ideje van, hogy visszaszerezze helyét a válogatott kapujában és szerinte a Paul Ince alatti munka segíteni is fog neki ebben.

    “Még mindig van mit bizonyítanom. Szeretnék remekül játszani klubszinten és visszakerülni a válogatottba. 28 éves vagyok és 42 válogatottságom van, szeretném, ha ez a szám növekedne.”

    “Sok klubbal szóbahoztak nyáron, de mikor a Blackburn is bejelentkezett, már tudtam, hová fogok menni. Ez egy remek klub és szeretnék hosszú ideig maradni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Újabb cikk: