David Wheater szerint Afonso Alves stílusa sokban hasonlít Ruud van Nistelrooyéhoz és jövőre akár az első tízbe is vezetheti a Middlesbrough-t.
A Boro U21-es angol válogatott védője elmondta, hogy nagyon tetszett neki Alves játéka, melyet 12 millió fontos leigazolása után mutatott.
A nem túl erős kezdet után a brazil magára talált és két gólt szerzett a Manchester United ellen, majd mesterhármast ért el a Manchester City elleni 8-1-es győzelem során. Wheater szerint a 27 éves támadó segíthet majd csapatának az első tízbe kerülni
“Mindig is azt mondtam, hogy a tabella felső részén kellene lennünk és, ha Afonso továbbra is ilyen formában lesz, ott is leszünk. Elég csak arra gondolni, hogy a tavalyi szezon első felében hány gólhelyzetet alakítottunk ki és ezek közül mennyi maradt kihasználatlanul.” – mondta a bekk.
“Természetesen a szurkolók is látták, ahogy a Man City vagy a Man United ellen játszott, de azt csak mi látjuk, hogy milyen remekül dolgozik az edzéseken.”
“Egy kis időbe beletelt, míg megszokta az angol futball sebességét és fizikai igénybevételét, de mostanra túllépett ezen. Az edzéseken, ha helyzet alakul ki előtt, biztosan belövi, feltalálja magát a tizenhatoson belül, olyan mint Ruud van Nistelrooy.”
Forrás: eatsleepsport.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2008 június, 27
- Southgate reméli, hogy Alves formába lendül
- A City Ruudot is leigazolta volna
- A Boro svájci játékossal erősödhet
- Az Everton vinné Wheatert
- Van Nistelrooy:Pellegrini tökéletes lenne a City számára!
- Ruudot nem tudná megfizetni a Spurs
- Alves a Benficához igazolhat
- Wheater szerint a sztárduó menti meg a Borót
- Ronaldo hamarosan díjjal gazdagodhat
- A Newcastle és a Man City is vinné Alvest