• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Nice vinné Faét



    Elképzelhető, hogy a Reading középpályása, Emerse Faé visszatér Franciaországba, mivel a Nice komolyan érdeklődik iránta.

    Az elefántcsontparti játékos tavaly nyáron klubrekordnak számító összegért igazolt a kék-fehérekhez a Nantes-től, de nem sikerült jó benyomást tennie a szurkolókra és a vezetőségre.

    A 24 éves középpályás mindössze nyolc bajnoki meccsen léphetett pályára, ami annak is köszönhető, hogy az Afrikai Nemezetek Kupáján maláriás lett.

    Faé büntetést is kapott, mivel nem volt hajlandó a tartalékok között játszani és egy interjúban bolondnak nevezte a menedzser, Steve Coppellt.

    Mivel a Reading kiesett a Premier League-ből, nagy esély van rá, hogy a játékos távozik a Madejski Stadiumból.

    A Nice először egy évre szeretné kölcsönvenni az afrikait, majd, ha beválik, opciós jogukkal élve 2,35 millió fontért véglegesítenék szerződését.

    “A játékossal már egyezségre jutottunk és az angol klubbal való megállapodástól sem sok választ el minket.” – mondta a francia csapat elnöke, Maurice Cohen.

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: