• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Az Arsenal tárgyal Aquilanival



    Az Arsenal szeretné leigazolni az AS Roma olasz válogatott középpályását, Alberto Aquilanit, ezt a játékos ügynöke is megerősítette.

    Úgy tudni, az Ágyúsok menedzsere, Arsene Wenger a hónap elején távozott Mathieu Flaminit szeretné pótolni a tehetséges olasszal.

    A híreknek igazságalapjuk is van, hiszen Aquilani ügynöke, Vincenzo Morabito is megerősítete őket.

    “Aquilani tárgyal az Arsenallal, de megvárjuk, hogy a Roma előáll-e egy új szerződéssel.” – mondta Morabito.

    A római születésű középpályás jó szezont tudhat maga mögött, nagy szerepe volt abban, hogy a Farkasok a szezon utolsó napjáig bajnokesélyesek voltak, bejutottak a BL negyeddöntőjébe és az Olasz Kupa döntőjébe, ahol az Interrel csapnak majd össze.

    Aquilani a bajnokságban 28 meccsen lépett pályára, négyszer betalált és négyszer az olasz válogatottba is meghívták.

    Egyes források szerint Wenger az Aston Villa csapatkapitányáért, Gareth Barryért és a Manchester City játékosáért, Michael Johnsonért is érdeklődik.

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    2 hozzászólásunk van

    1. henry for ever:  2008 május, 28 11:22

      Aquilani még a kispadra se férne fel nem még a kezdőbe.Mennyen az U21-be.Inkabb jöjjön Nasri!

    2. Szabó Dániel:  2008 július, 20 08:29

      szerintem jó játékos én leigazolnám!!!!

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: