• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Drogba utalt arra, hogy a Milanhoz menne



    Didier Drogba legutóbbi nyilatkozatában utalásokat tett arra, hogy a Manchester United elleni BL-döntő lesz az utolsó, Chelsea-ben lejátszott meccse.

    “Minden játékos álma, hogy az AC Milanhoz igazolhasson. Mondtam Paolo Maldininek is, hogy nagyon szeretnék a Milan játékosa lenni.” – mondta az elefántcsontparti.

    A 30 éves csatár már korábban is beszélt arról, hogy távozni szeretne a Stamford Bridge-ről.

    Januárban elmondta, hogy már két-három éve fontolgatja a távozást és a helyzet csak rosszabbá vált, amikor Jose Mourinhónak távoznia kellett.

    Drogba két éve egyszer elutazott Milánóba, de azt mondta a portugál menedzsernek, hogy fogorvoshoz megy.

    “Jose felhívott, kihangosította a telefont és azt mondta: ‘Nem vagyunk gyerekek, beszéljünk ennek megfelelően.'” – emlékezett vissza az afrikai.

    “‘Megbíztam benned, mindent megtettem érted, erre te azt mondod nekem, hogy Párizsba mész fogorvoshoz, de Milánóban kötsz ki és az átigazolásodról tárgyalsz. Hazudtál nekem.'”

    Az olasz gárda vezetői korábban már elárulták, hogy valóban szeretnék leszerződtetni a korábbi Marseille-játékost, de sok minden függhet a Serie A utolsó fordulójától.

    A Rossoneri jelenleg a bajnokság ötödik helyén áll és nem is kerül feljebb, ha nem veri meg az Udinesét úgy, hogy közben a Fiorentina kikap a Torinótól. Oda kell érniük a negyedik pozícióra, ha szeretnének bejutni a Bajnokok Ligájába. Amennyiben ez nem történik meg, nem biztos, hogy Drogba szívesen igazolna hozzájuk.

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: