• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Capello is felfigyelt Jonesra


    Fabio Capello egyértelmű utalásokat tett arra, hogy a Manchester United ifjú védője, Phil Jones hamarosan az angol válogatottban találhatja magát.

    Ma estére kiderül, hogy a fiatal bekk bekerül-e a Háromoroszlánosok keretébe a Wales és a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőkre.

    Capello a Tottenham Hotspur elleni mérkőzésen közelebbről is megnézte magának a korábbi Blackburn-játékost, akit elmondása szerint óriási tehetségnek tart.

    “Jones Wilshere-hez hasonlóan hatalmas tehetség” – mondta az olasz szakember.

    “Nem könnyű ilyen fiatal, és egyben ilyen magabiztos játékost találni, aki ennyire képzett és a legmagasabb szinten is megállja a helyét.”

    “Persze korai lenne még bármit is mondani vele kapcsolatban, hiszen nem játszott még olyan sokat a Unitedben. Ennek ellenére jó esély van rá, hogy kipróbálom a válogatottban.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2011 augusztus, 28

    Cimke: ,

    Cahill megvédte csapata elnökét


    Tim Cahill szerint az Everton elnöke, Bill Kenwright nem érdemel kritikát, hiszen sok klubelnökkel ellentétben ő nem titkolja, hogy csapata nehéz anyagi helyzetben van.

    Kenwright nemrég elmagyarázta, hogy a Stolverkosok adóssággal küzdenek, így nem tudtak hitelt felvenni, hogy jó képességű új játékosokat igazoljanak a nyáron.

    A bejelentés után több szurkoló neheztelő megjegyzéseket tett az elnökre, de Cahill szerint Kenwright nem ezt érdemli, amiért őszinte volt.

    “Minden csapat igazol néhány játékost, de amilyen árak vannak mostanában, legalább 15 millió fontot kell áldozni egy jó játékosra” – mondta az ausztrál.

    “Az elnök meg sem próbálta eltitkolni, hogy nekünk nincs ennyi pénzünk, ezért nagyon tisztelem őt. Nem könnyű ilyesmit bejelenteni.”

    “Nem ígért olyat, amiről tudta, hogy nem fogja tudni betartani, mindent megtenne ezért a csapatért.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 28

    Cimke:

    Henderson: “Jobban is tudok játszani”


    Jordan Henderson jobb teljesítményt ígért a szurkolóknak, miután tegnap, a Bolton Wanderers ellen megszerezte első gólját a Liverpool színeiben.

    A tehetséges, de eddigi teljesítményéért sokat kritizált középpályás góllal vette ki csapata 3-1-es sikeréből. Úgy érzi, van még hová fejlődnie, és a szurkolóknak is akarja bizonyítani, hogy érdemes volt leigazolni.

    “Egy játékosnak rengeteget jelent gólt szerezni a Liverpoolban, főleg, ha az első gólját szerzi. Ez azt hiszem, a gólörömömben is megmutatkozott” – mondta a korábbi Sunderland-játékos.

    “A legfontosabb persze, hogy a csapat jól teljesítsen, és azt hiszem nyugodtan mondhatom, nagyszerűen játszottunk.”

    “Keményen dolgoztam, mindent megtettem, amit csak tudtam, de úgy érzem, tudok ennél sokkal jobban is játszani. Mindent el fogok követni, hogy ezt a pályán be is bizonyítsam.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 28

    Cimke:

    A Fulhamhez igazol a Juve védője


    A Juventus hátvédje, Zdenek Grygera megerősítette a híreket, melyek szerint hamarosan aláír a Fulhamhez.

    A cseh válogatott játékos a jelek szerint nem szerepel Antonio Conte elképzeléseiben, így távoznia kell. A londoniaknál úgy érzik, jó szolgálatot tehet a bekk, aki a védelem bármelyik pontján bevethető.

    A várakozások szerint a 31 esztendős futballista napokon belül aláírja szerződését a fehér mezesekkel.

    “Remélhetőleg minden jól alakul. A Fulham megkeresését nagy kihívásnak tekintem, hiszen a világ egyik legerősebb bajnokságában játszik a csapat” – mondta Grygera.

    “A Premier League a világ legnézettebb bajnoksága, már alig várom, hogy ott játszhassak. Úgy érzem, sokat tanulhatok ott játékosként, és talán emberként is.”

    “Nem könnyű elhagyni a Juventust, és Olaszországot is nagyon megszerettem, de nem valószínű, hogy itt sok játéklehetőséget kapnék. A Fulhamet tökéletes megoldásnak tartom.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 28

    Cimke:

    A Bolton nemet mondott az Arsenalnak


    A Bolton Wanderers menedzsere, Owen Coyle azt állítja, az Arsenal nevetséges ajánlatot tett Gary Cahillért, amit vissza is utasított csapata.

    Az utóbbi időben egyre gyakrabban szóba kerül az Ágyúsoknál a 25 éves védő neve, akit már csak egy évig köt szerződést a Reebok Stadiumba.

    Úgy tudni, a londoniak tettek is egy 6 millió fontos ajánlatot az angol bekkért, de a Wanderers rögtön visszadobta azt.

    “Az Arsenal egyik képviselője tárgyalt a csapatunk elnökével, Phil Gartside-dal. Tettek egy ajánlatot, de arra még a nevetséges is enyhe kifejezés lenne” – mondta Coyle.

    “Ha én ajánlatot teszek egy játékosért, igyekszem az értékének megfelelő összeges felajánlani, de ez még a közelében sem járt. Beszéltem Garyvel, ő is pontosan tudja, mi történik körülötte.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 26

    Cimke: ,

    Priskinék leigazolták Sonkót


    Az Ipswich Town egyéves szerződést adott a Stoke Citytől az előző szezon végén elküldött Ibrahima Sonkónak.

    A szenegáli védővel nem hosszabbítottak szerződést a piros-fehérek, így ingyen igazolhatóvá vált.

    Az Ipswich meghívta próbajátékra a bekket, aki jól teljesített a tartalékok között, így a menedzser, Paul Jewell egyéves kontraktust ajánlott neki, amit el is fogadott.

    A Traktorosoknak valóban nagy szükségük lenne egy megbízható védőre, hiszen legutóbbi két meccsükön összesen 12 gólt kaptak, ráadásul a szombati, Leeds United elleni meccsükön nem számíthatnak Ivar Ingimarssonra és Tommy Smith-re sem.

    Sonko nagy valószínűséggel már holnap bemutatkozik új csapatában.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 augusztus, 26

    Cimke: ,

    Younggal tárgyal a QPR


    Az Aston Villa védője, Luke Young tárgyalásokat folytat a Queens Park Rangers vezetőségével.

    A 31 éves bekk a birminghamiek mindkét eddigi bajnokiján kedvenc posztján, a védelem bal oldalán léphetett pályára.

    Könnyen lehet azonban, hogy mégis távozik a Villa Parkból, a tulajdonosváltás után meggazdagodott QPR-nak ugyanis ő az egyik fő célpontja.

    A kék-fehérek már meg is kezdték az egyeztetéseket a játékossal, így nem lenne meglepő, ha az angol válogatott bekk már ezen a nyáron csapatot váltana.

    A londoniak rajta kívül Joey Bartonra, és a Manchester City szélsőjére, Shaun Wright-Phillipsre is szemet vetettek.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 26

    Cimke: ,

    Spurs – Rubin Kazany és Stoke – Dinamo Kijev az EL-ben


    Nehéz lenne megjósolni, hol fognak végezni az angol csapatok a csoportjukban, de egyikük sem került kiemelkedően nehéz négyesbe.

    A Bajnokok Ligája után ma az Európa-liga csoportjait is kisorsolták, csakúgy, mint a BL-sorsoláson, itt is négy csapat képviselte Angliát.

    A Tottenham Hotspur az A csoportban kapott helyet a főtáblára első ír csapatként felkerült Shamrock Rovers, a korábban a Barca mumusának számító Rubin Kazany és a görög PAOK mellett.

    Az FA Kupa-ezüstérmes Stoke City az E kvartettbe került a Dinamo Kijev, a Basiktas és a Hapóél Tel-Aviv társaságában.

    A másodosztályú Birmingham City ellenfele a Club Brugge, a Braga és a Maribor lesz a H jelű négyesben.

    A Fulham a K csoportba került, csakúgy, mint az FC Twente, az Odense és a Wisla Krakow.




    Témakör:
    Európa-liga

    Dátum: 2011 augusztus, 26

    Cimke: , , ,

    Majdnem megégett a Newcastle


    A Newcastle United csak hosszabbításban tudta megverni a harmadosztályú Scunthorpe Unitedet a Ligakupában.

    Negyedórányi játék után hatalmas meglepetésre a hazai pályán játszó Scunthorpe szerezte meg a vezetést, miután egy kavarodás után Chris Dagnall Tim Krul mellett a kapuba kotorta a labdát.

    A Newcastle nem tudta igazán kapuja elé szegezni ellenfelét, de kidolgozott pár veszélyes helyzetet. A második félidő elején Leon Best gólt is szerzett, de azt les miatt annullálta a játékvezető.

    Körülbelül negyedórával a rendes játékidő vége előtt eldönthette volna a továbbjutást a hazai csapat, de Krul hatalmas bravúrral védett, pedig a labda közvetlenül előtte kapott gellert Fabricio Coloccinin.

    Mint kiderült, hatalmas jelentősége volt ennek a védésnek, hiszen Ryan Taylor a 80. percben gólra váltott egy szabadrúgást. A lefújásig nem változott az eredmény, így jött a kétszer tizenöt perc hosszabbítás.

    Az első negyedórában maradt az 1-1, de a 112. minutumban egy jól eltalált lövéssel Sammy Ameobi vezetéshez juttatta a Szarkákat, akik végül meg is nyerték 2-1-re a találkozót, és továbbjutottak a harmadik fordulóba.




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Dátum: 2011 augusztus, 25

    Cimke: ,

    EL: Az összes angol továbbjutott


    A Birmingham City, a Stoke City, a Tottenham Hotspur és a Fulham is kvalifikálta magát az Európa-liga csoportkörére.

    A Fulham a Dnyipro Dnyipropetrovszk otthonában lépett pályára. A hazaiak Sakov góljával ugyan 1-0-ra legyőzték a londoniakat, de 3-1-es összesítéssel az angolok jutottak tovább a főtáblára.

    A Birmingham City kénytelen volt gólt, gólokat szerezni, hiszen az első mérkőzésen 0-0-t játszott a Nacionallal idegenben. Hazai pályán már hozta a kötelezőt a kék mezes csapat és 3-0-s győzelmével kiharcolta a továbbjutást.

    Nathan Redmond és David Murphy góljaival már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, majd a másodikban Chris Wood tette fel az i-re a pontot.

    A leggólgazdagabb mérkőzést a Stoke City játszotta. A piros-fehérek a Thunt fogadták, a svájciak legyőzése nem okozott komoly fejtörést Tony Pulis csapatának.

    Matthew Upson és Kenwyne Joney találataival már félórányi játék után 2-0 volt az eredmény a hazaiak javára. Az első félidőben még Glenn Whelan is betalált, majd a második játékrészben Jones újabb találata örvendeztette meg a Stoke drukkereit. Ekkor az angolok már négygólos előnyben voltak, összesítésben pedig 5-0-ra vezettek, így túlságosan nem rendítette meg őket, hogy a Thun szépíteni tudott. 4-1 lett a találkozó végeredménye.

    A Tottenham Hotspur már az első meccsen eldöntötte a továbbjutás sorsát, mikor idegenben 5-0-ra elkalapálta a Heartsot. A londoniak nem erőltették meg magukat a visszavágón, gól nélküli döntetlennel zártak.




    Témakör:
    Európa-liga

    Dátum: 2011 augusztus, 25

    Cimke: , , ,