• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Vidic egy hónapig nem játszhat


    Nemanja Vidic vádlisérülése komolyabb, mint arra a Manchester United számított. A hátvéd körülbelül négy-öt hétig nem léphet pályára.

    A szerb válogatott bekk a West Bromwich Albion elleni bajnokin sérült meg, le is kellett cserélni, de a Vörös Ördögöknél eddig úgy számoltak, hogy két héten belül visszatérhet.

    Mostanra azonban kiderült, Vidic sérülése komolyabb a vártnál, és könnyen lehet, hogy akár négy-öt hetet is ki kell hagynia.

    “Kiderült, hogy a helyzet rosszabb, mint gondoltuk. Vidic vádlisérüléssel bajlódik, és várhatóan kell neki négy-öt hét, mire felépül” – mondta a United menedzsere, Sir Alex Ferguson.

    A 29 éves játékos állandó védőtársa, Rio Ferdinand szintén kidőlt a sorból a West Brom ellen, róla már akkor kiderült, hogy körülbelül hat hétig nem lesz bevethető.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 19

    Cimke:

    A Charlton feljelentette a Newcastle-t


    A Charlton Athletic bepanaszolta a Newcastle Unitedet a Premier League-nél a Szarkák Rob Elliotért tett ajánlata miatt.

    A harmadosztályú klub elutasította a fekete-fehérek Elliotért tett 100 ezer fontos ajánlatát, amiről az élvonalbeli csapat be is számolt honlapján, bár megígérte, hogy nem hozza nyilvánosságra az ügyet.

    A Charlton válaszként panaszt tett a United ellen a Premier League-nél.

    “Csalódottak vagyunk, amiért a Newcastle United menedzsere, Alan Pardew nyilvánosságra hozta az ajánlat részleteit, hiszen csapata elöljárói korábban megígérték, hogy nem teszik” – mondta a Latics pénzügyi igazgatója, Stephen Kavanagh.

    “A Newcastle írásban tett egy 100 ezer fontos ajánlatot Robért, és közölte, hogy ennél többet nem hajlandó fizetni érte. Perceken belül elutasítottuk az ajánlatot, ők pedig jelezték, hogy a továbbiakban nem érdeklődnek a kapus iránt.”

    “Sajnos az ügy több részletét is nyilvánosságra hozták a kérésünk ellenére, ezért panaszt tettünk ellenük a Premier League illetékeseinél.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 19

    Cimke: ,

    Costa Rica-i csatár az Ágyúsoknál


    Az Arsenal hivatalosan is megszerezte a Deportivo Saprissa fiatal csatárát, Joel Campbellt.

    A 19 éves játékost többször is szóba hozták a londoniakkal, és most, hogy visszatért az U20-as világbajnokságról, alá is írt az angol sztárklubhoz.

    Fiatal kora ellenére Campbell már hatszor játszott hazája felnőtt válogatottjában. Ő lett Arsene Wenger negyedik nyári igazolása Carl Jenkinson, Gervinho és Alex Oxlade-Chamberlain után.

    A piros-fehérek a híreik szerint 900 ezer eurót fizettek érte. Valószínűleg nem kerül be rögtön az első csapatba, előbb a tartalékok között próbálhat szerencsét.

    “Hatalmas dolog a számomra, hogy Anglia egyik legnagyobb csapatához igazolhattam. Mindent meg fogok tenni, hogy az Arsenalban és a Costa Rica-i válogatottban is jól teljesítsek” – mondta a támadó.

    “Arsene Wenger remek edző, aki tudja, hogy kell bánni a fiatal játékosokkal. Gyerekként sokat néztem az Arsenal meccseit, azért jöttem ide, hogy jobb játékossá válhassak.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 19

    Cimke:

    EL: Gálázott a Spurs, magabiztosan nyert a Fulham


    A Tottenham Hotspur, a Fulham és a Stoke City előnyből várhatja az Európa-liga playoff-körének visszavágóját, míg a Birmingham City gól nélküli döntetlent játszott.

    Az angol csapatok közül elsőként a Stoke lépett pályára az Európa-liga mai mérkőzésein. A piros-fehérek a svájci Thun otthonába látogattak.

    A nem túl mozgalmas mérkőzés egyetlen gólját Danny Pugh szerezte egy távoli kapáslövésből, ezzel nyert a City, így előnyből várhatják a hazai visszavágót. A svájciak a mérkőzés végén Da Silva kiállítása miatt tíz emberre fogyatkoztak, de ez a végeredményt már nem befolyásolta.

    A Fulham otthon fogadta az ukrán Dnyipro Dnyipropetrovszkot, a londoniak magabiztos előnyt szedtek össze a visszavágóra, 3-0-s győzelmet arattak.

    Aaron Hughes szerezte meg a vezetést a 37. percben, majd az első félidő vége előtt Clint Dempsey duplázta meg csapata előnyét. Szintén Dempsey volt az, aki a 49. minutumban beállította a végeredményt.

    Alaposan kitömte a Tottenham Hotspur a hazai pályán játszó Heartsot. A skótok már csak a csodában bízhatnak, hiszen 5-0-ról kellene talpra állniuk a White Hart Lane-en.

    A mérkőzés góljait Rafael van der Vaart, Jermain Defoe, Jake Livermore, Gareth Bale és Aaron Lennon szerezték.

    A másodosztályú Birmingham City mérkőzése már nem volt ilyen gólgazdag. A kék mezesek a portugál Nacionalhoz utaztak, ahol 0-0-s döntetlent játszottak, így minden lényegi kérdés a visszavágón, a St. Andrews stadionban fog eldőlni.




    Témakör:
    Európa-liga

    Dátum: 2011 augusztus, 18

    Cimke: , , ,

    Odemwingie hosszabbított a WBA-val


    Peter Odemwingie új, 2014-ig szóló szerződést írt alá a West Bromwich Albionnal, ezzel véget vetve a jövőjével kapcsolatot találgatásoknak.

    A nigériai válogatott játékos iránt élénk érdeklődést mutatott a Wigan Athletic, a kék-fehérek egy 4 millió fontos ajánlatot is tettek érte, amit a birminghamiek visszautasítottak.

    A Tottenham Hotspur szintén figyelte a 30 éves csatárt, de ő három évvel megtoldotta korábbi szerződését, ezzel 2014-ig elkötelezve magát Gera Zoltán csapatához.

    “Természetesen nagyon örülök, hogy Peter megmutatta a klub iránti elhivatottságát” – mondta a West Brom menedzsere, Roy Hodgson.

    “Végig bíztam benne, hogy hosszabbítani fog, neki és a klubnak is köszönöm, hogy mindent megtettek ennek érdekében. Boldogok vagyunk, hogy ebben a szezonban is számíthatunk Peterre és a góljaira.”

    “Sokat segíthet benne, hogy a csapat sorozatban másodszor is bent maradjon a Premier League-ben.”

    Forrás: TEAMTalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 18

    Cimke:

    Lukaku a Kékeké


    Romelu Lukaku számára egy álom vált valóra azzal, hogy az Anderlechttől a Chelsea-hez igazolt.

    A londoni csapat csütörtökön jelentette be honlapján, hogy megszerezték a belga szupertehetséget. Vételárát nem hozták nyilvánosságra, de a hírek szerint egy 15 és 20 millió font közötti összeget fizettek érte.

    A 18 éves csatár gond nélkül átesett az orvosi vizsgálatokon a kék mezesek edzőkomplexumában, így szombaton, a West Bromwich Albion ellen akár már be is mutatkozhat új csapatában.

    “Elképesztő, egy gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy ide igazoltam” – kezdte nyilatkozatát Lukaku.

    “Tízéves korom óta arról álmodozom, hogy itt játszhatok. A gondolatba is beleborzongok, hogy nap mint nap olyan játékosokkal foghatok kezet, mint Didier Drogba, Frank Lampard vagy John Terry.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 18

    Cimke:

    Az ázsiai piactól vár segítséget a MU


    A Manchester United a szingapúri tőzsdén szeretné eladni részvényei egy részét, hogy így csökkentse adósságait.

    A bajnoki címvédők a hírek szerint 500 millió fontos adóssággal küzdenek, de arra számítanak, hogy ennek egészét vagy legalábbis nagy részét visszafizethetik, ha kihasználják a szingapúri tőzsde által kínált lehetőségeket.

    A klub állítólag már jelezte is a szándékát a piac felé, és ha minden igaz, októberre már kikerülnek a részvények a tőzsdére.

    A Vörös Ördögöknek néhány felmérés szerint körülbelül 192 millió szurkolója van Ázsiában, így elképzelhető, hogy a reklámcégek is fantáziát látnak majd a klubban.

    Egyes becslések szerint a United akár 400-600 millió fontos bevételre is szert tehet. A klub vezetői nem kommentálták az értesüléseket.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 18

    Cimke:

    Hines a Burnleyben folytatja


    A Burnley leigazolta a West Ham United tehetséges csatárát, Zavon Hinest. A fiatal játékos kétéves szerződést kötött a klubbal.

    A 22 éves támadó úgy döntött, nem fogadja el a nevelőegyesülete által felkínált új szerződést, és új klubot keres magának.

    A szintén bordó-kékben játszó Burnleyt választotta, akik nem teljesen ingyen szerezték meg őt, valamennyit fizetniük kell majd érte, de egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mennyit.

    “Úgy éreztem, új csapatra van szükségem, ahol tiszta lappal indulhatok. Már várom, hogy pályára léphessek a Burnleyben, most az a legfontosabb a számomra, hogy játsszak” – mondta Hines.

    “A Burnley jó csapatnak tűnik, nem gondolkodtam sokat, hogy elfogadjam-e az ajánlatukat. Nem szeretek sokat beszélni, és ígérgetni, de úgy érzem, sokat tudok majd segíteni a csapatnak a Championshipben.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 augusztus, 18

    Cimke: ,

    Új tulajdonosa van a QPR-nak


    A malajziai üzletember, Tony Fernandes felvásárolta a Queens Park Rangers részvényeinek 66%-át, így ő lett a klub új többségi tulajdonosa.

    A 47 éves mágnás korábban kedvenc csapatát, a West Ham Unitedet próbálta felvásárolni, de nem járt sikerrel, így egy másik londoni csapatra, a QPR-ra esett a választása.

    Fernandes cége, a Tune Group Flavio Briatore és Bernie Ecclestone részvényeit is megvásárolta, így jelenleg a kék-fehérek részvényeinek 66%-a malajziai kezekben van.

    “London egy fantasztikus hely, itt minden megvan ahhoz, hogy egy csapat igazán sikeressé váljon. A csapatnak nagyszerű akadémiája és edzőközpontja van, amire lehet alapozni” – mondta Fernandes.

    “Az ázsiai kapcsolataimnak köszönhetően arra is van lehetőség, hogy a QPR-t a világ egy másik részén is ismert klubbá tegyem. A lehetőségek határtalanok, ez a klub egy gyémánt, aminek csak egy kis csiszolásra van szüksége, hogy ragyogjon.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 18

    Cimke:

    Egy hónapig nem védhet Cech


    Egy edzésen megsérült Petr Cech, így a következő három-négy hétben Hilario vagy Ross Turnbull fogja védeni a Chelsea kapuját. 

    A cseh hálóőr egy szerdai edzésen rosszul ért földet, és térdszalag sérülést szenvedett. A szombati, West Bromwich Albion elleni és a jövő hétvégi Norwich City elleni bajnokit biztosan kihagyja.

    “Petr Cech tegnap térdszalag sérülést szenvedett, ami miatt körülbelül három-négy hétig nem játszhat” – mondta a Kékek menedzsere, André Villas-Boas.

    “Már az edzés vége felé jártunk, amikor Petr nagyon rosszul érkezett le, nagyon megijedtünk, azt hittük komolyabban megsérült.”

    A sérülés miatt a 29 éves kapus a Skócia elleni Eb-selejtezőt is kénytelen lesz kihagyni szeptember 3-án.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 18

    Cimke: