A Chelsea középpályása, Michael Ballack elmondta, hogy az elbukott döntők után szeretne végre valami trófeát nyerni a Kékekkel.
A 31 éves középpályás tavasszal elvesztette a Bajnokok Ligája döntőjét klubjával, majd a német válogatottal szenvedett vereséget az Eb-finálén. Amikor még a Bayer Leverkusen játékosa volt előfordult, hogy egy héten három döntőt is elbukott, ekkor ragasztották rá az “Ezüstfiú” becenevet.
Ballack most épült fel bokasérüléséből és akár már holnap, a Portsmouth elleni Ligakupa-meccsen pályára léphet.
“Nem csak a moszkvai döntőre szoktam gondolni, azután még egy finálén vesztesen hagytam el a pályát.” – mondta a német játékos.
“Mindig ezekre gondolok, ha két döntőt vesztesz el négy héten belül, arra mindig emlékezni fogsz.”
“Ezért is jó, hogy új szezon kezdődött, hiszen ez egyben új célokat, megújult motivációt is jelent. Nagy keretünk van és sok sorozatban indulunk, ez jót jelent.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2008 szeptember, 23
- Ballack nem siettet semmit
- Wickham kezdő akar lenni!
- Rio: “Ott leszek a döntőn!”
- Ballackot a kudarcok motiválják
- Ballack: “Drogba még mindig fontos játékos”
- Ballack hosszú ideig maradna a Kékeknél
- Malouda: Mourinhoval kupákat fog nyerni a Chelsea!
- Gerrard további sikerekre vágyik
- Long a gólszerzésre koncentrál!
- Ballack hosszabbított a Kékekkel